Sétáltam én is a Szajna-parton,
Miasszonyunk még ott nézte a vizet.
Előbb-utóbb, legalább úgy tartom,
az ember mindenért megfizet.
Augusztus volt, harsogott a hőség,
s egy vén kurva a place Pigalle mellett
nyűtt pongyolában a kapu lépcsőjén
az utcán állva mutatott mellet.
És egyszer volt, hogy szobára mentem.
Egy másik hely, ok, és egy más idő.
A két hely keveredik már bennem,
de az ok össze nem keverhető.
Ugyanúgy izzott akkor is a lég,
a kis szoba a háztetők felett
ugyanúgy látta, hogy még nem elég,
mert egyikünk sem várja a telet.
S hogy egyszer az Ermitázsban járva
a falon lévő festmények helyett
egy arcot lestem, és szívem árva
maradt azóta, arról ki tehet?
És nincs folytatás. Életem ennyi.
Akármi volt, minden félbeszakadt.
Mindenért hiánnyal kell fizetni,
és többé nem kergetni álmokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.