Hogyan, hogy "tizenöt éve magányban élek",
hogy a szó hajnal tájt megfagy a tollamon,
amikor fülemben a vér sípolását hallgatom?
Ilyesmit már nem lehet versbe szedni régen,
szívemen sem magamért áramlik át vérem.
Hiszen nem is akad már olyan versolvasóm,
hogy hangosan föl ne röhögne soraimon.
Ezért aztán ezt a verset le sem írom néked;
elfelejtem azt is, hogy egyszer eszembe tévedt,
és ma éjjel, ha a tinta megfagy majd tollamon,
a fülemben áramló vér sípolását hallgatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.