Íme a hegyoldal. Már szürkül az este.
Régen jártam erre szerelembe esve.
Fejem fölött sötét már a fasor lombja,
s nem izzik a völgyben templomtorony gombja.
A ház melletti lépcső akár egykoron.
Csak szívünket lepi el a szálló korom;
most a fák alatt a száraz avar zizeg,
és szép jövőmben én többé már nem hiszek.
Egy élet elmúlt, pedig pár perc volt csupán
azon az estén, és egy másik délután,
azután a semmi; szinte össze is ér
az a két perc és a jelen. A szívben vér
úgy lüktetne újra, mint akkor, egykoron.
A szép emlék bújva, lopva előoson.
Most levél hull a fákról, nincs rajtuk virág.
Indulok már haza. Jó éjszakát, világ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.