napomnak nem volt vonzata,
forgott bennem sok-sok nincsen,
s szembe jött az úton Isten.
A Vérmezőn át ballagott,
kabátján milljó csillagot
viselt, a vállán nagy batyu,
benne a fájdalom, s a bú.
Megállt, egy percet megpihent;
szóltam: batyudat elviszem,
segíthetek kicsit neked,
addig utam egy lesz veled.
Rám nézett, elmosolyodott:
vidd, ami rád kiszabatott!
Saját terhem majd én viszem,
nem veszi át azt senki sem.
Tovább ment csendben, ott hagyott,
kabátján sok Nap csillogott,
vállán a nagy csomag repült,
amerre ment, zaj csendesült.
Este van, indulok haza,
napomnak már nincs vonzata,
egyre csak azt lesem, Uram,
mikor keresztezed utam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.