Tükörbe néz az ember,
a képe visszanéz.
A gondja, mint a tenger.
Megáll a józan ész!
De reggelente felkel.
Az arcra nézve elfog
a tompa félelem:
a fény de gyorsan elfogy,
meg azzal életem!
Az ész az agyban elfagy.
Ha nincs a létben immár
ami felvidítana,
habár az ember itt áll,
de csak sikítana
néha, mint a mistrál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.