És egyszer csak fölmerül egy csúcs,
és még nem tudod, hogy mi az,
kereskedelmi bárka,
csatahajó,
vagy kalózok hajójának árboccsúcsa-e,
még nem húzta föl lobogóját,
a többit pedig még eltakarja a feledés görbülete.
Még nem látszik, mivé válik majd;
láttad-e, olvastad-e már valahol,
vagy teljesen új az ötlet,
és majd, amikor közelebb ér,
hogy először távcsővel próbáld kivenni vonásait,
deszkáról-deszkára összerakni fejedben a törzset,
megszámlálni árbocait,
megsaccolni, vajon vannak-e a fedélközben ágyúk,
és ha vannak, akkor hány sorban,
és még akkor sem dereng majd,
hogy ez a hajó most hozza,
vagy elviszi majd tőled az alakját és áruját
a ködök tengerén keresztül.
És amikorra egészen közel érkezik,
és teljes szörnyűségében fedi föl végre valóját,
csak akkor látszik majd,
hogy igen, ez pontosan az a vers,
amelyet tegnapelőtt olvastál azon az oldalon,
abban a folyóiratban,
vagy abban a kötetben,
és már megvan a költő neve is,
vagy,
hogy nem!
Ilyen verset előtted még soha senki nem írt,
mert ez pontosan az a hajó,
amelyet te engedtél útnak hosszú idővel ezelőtt,
és most megjárva a világtengereket,
viharverten, és a sós hullámokon megedződve,
mégis diadalmas ritmusban meglovagolva azokat
hosszú útjáról visszatérvén
újból parjaid felé igyekszik.
Vajon kiköt, és lerakja messziről hozott áruját,
vagy darabokra törik
a parti sziklák éles csúcsait csapkodó viharos vízen?
Vajon árut hoz, vagy felvonja a kalózlobogót,
és oldalra fordulva
három sor ágyujából nyit tüzet rád bosszúból,
mert a mélybe engedted előtte a tengeri aknazárat,
hogy behajózhasson tudatodba?
