olyan nyomasztó a torony,
ahogyan a sötétből kinő.
Mint égbe vésett horony,
szántja föl a rózsás felhőt
amely a háta mögött
fedi el a Napot,
amint az lassan az égre költözött.
Szürkén csillan a vaspálya,
ha ráesik a fény.
Szürkeség borul még a tájra
a hajnal peremén,
csak keleten, az ég alja dereng
lent, a torony mögött.
A szellem a feleződő időn mereng.
Félig a múltba költözött.
Mértani sorozatban rövidül
a hátra lévő idő.
Feleződik. A Nap majd éjre ül,
s már nem látjuk úgysem, ahogyan kinő
belőle majd a jövő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.