Úgy vetített éles fényt jövőnkre,
nagyravágyásunkra, és a gőgre,
mint árnyékos zugokra gyertyafény.
Elhágy lélegzetem, a szív kihagy,
hogyha felidézem gondolatban,
miként küszködik az ember bajban,
amíg a lég, s a tenger majd megfagy,
miként ölik majd egymást milliók,
ha jönnek háborúk, rebelliók,
a gyászos végtől én máris félek.
De csitt! Mert megmozdult, ím, a kisded,
fedél, s kenyér kell, hogy legyen tejed:
hiányt nem szenvedtek, míg csak élek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.