Petőfi bokra a madárka alatt,
pedig már nem is a hajnali harmat,
a téli dér lepi? Követlek híven,
- bár többször nőtt, s fogyott déli árnyéka
az összes út menti bádogkeresztnek -,
szemeim ma is csak téged keresnek;
maradtál életemnek ajándéka.
Őszöm kezdetének voltál tavasza:
pillantásod nyomán virágba borult
létem, víg dallá vált minden panasza.
Fejem fölé fekete felhők jöttek
azután, és kék egem elkomorult.
Tar mezőimen ma meddők a földek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.