Kerámia babák

(Kovács Margitnak)

Ölelkeznek, csókolóznak.
Színes szalag libeg rajtuk
súlytalanul, mint a szellő,
porcelánba fagyva.

Fittyet hánynak minden póznak.
Polcra, vagy vitrinbe rakjuk?
Keze nyomát a művésznő
a babákon hagyta.

Rokokósan bondorodik,
és a Nap fényében ragyog
a hölgy-babák fehér színű
szoknyája szegélye.

Festett pörgekalapjait
hordja: "Én meg ember vagyok!" -
a menyasszony büszke szívű,
délceg vőlegénye.

Vizeskorsóban víz csobban,
gyermeket dajkál az asszony,
a kapuban ölelkeznek
délceg templomtornyok.

Saját dolgát teszi jobban
mind, hogy jólétet fakasszon:
itt aratnak, nem csak vetnek.
Baba-létük boldog.