Itt, e négy fehér fal között,
a kiégett tarlón egy szívtelen szalmabáb él,
amely üszökcsomóként kormozza rétet
a kihunyt tűzvész után.
Már tilos, hogy elgondoljalak, kötelességeim vannak,
és te is másfelé járod utadat.
Nekem van kenyerem és kerül olykor sör is,
és hiába volt halálvágyam,
mégsem halok meg korán.
Néha olvasom, mi van veled,
de már nem követhetem szárnyalásodat,
mert nem vezet hozzád semmiféle ösvény,
amióta elborították azt
a poklokból előgördülő szavak.
Néha elkap egy-egy örvény,
forgat, nem ereszt, képedbe kapaszkodom,
mert olyan vagy,
mint amilyennek mindig is láttalak
már rab madárként is:
énekes, büszke, független és szabad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.