2011. november 23., szerda

FIDESZ-Kereszténység-emberellenesség

Az, hogy a FIDESZ egyre inkább a szélsőséges kommunizmus emberellenessége felé sodródik, miközben gazdaságpolitikájában is a szátlinista kommunisták nemzetvesztő politikáját utánozza egyre inkább, eddig is világos volt. Az, hogy a FIDESZ egyik erős embere, Lázár György az egyik legundorítóbb politikus, aki a XX. században hatalomra jutott, eddig is világos volt. Az, hogy a XXI. század első évtizede végén a FIDESZ erős embere olyan törvényjavaslatot terjeszt be mameluk-képviselői számára egy európai országban, ami az állampolgárok egy részét alkotmányos jogaitól fosztja meg - nevezetesen a tanulástól - mindennél ékesebben mutatja ennek a narancsos csürhének - másképpen már nem lehet minősíteni őket - az erkölcstelenségét.
Lehet tudni, hogy személyesen vagyok érintett a fogyatékosokkal kapcsolatos minden kormányzati döntésben. Nálam már az kicsapta egyszer a biztosítékot, amikor a FIDESZ kormányzat a Rákosi időkhöz hasonló módon elkezdte kisöpörni az ország belsejéből a fogyatékosokat egyre-másra lehetetlenítve el intézményeiket, és zárva be a legkülönbözőbb fogyatékos-ellátó intézményeket.
Hiába: a Vezér megmondta: háborúban állunk, és ahol vágják a fát, hullik a forgács. Orbán Viktor ilyen idióta közmondásokkal kormányoz, ezek a baromságon nyomták rá súlyukat egész első miniszterelnökségére is.
Most Lázár elvtárs terjesztett be olyan törvényjavaslatot - szokásos FIDESZ-es hazugság szerint egyéni képviselői indítványnak álcázva a párthatározatot, azaz: Orbán Viktor döntését, - ami minden szempont szerint csakis és kizárólag embertelennek minősíthető.

"A súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek annak a tanítási évnek az első napjától, amelyben a hatodik életévét betölti, fejlesztő nevelés-oktatás keretében teljesíti a tankötelezettségét. A fejlesztő nevelést, fejlesztő nevelés-oktatást az oktatásért felelős miniszter rendeletében foglaltak alkalmazásával, a szakértői bizottság fejlesztő foglalkozások heti óraszámára vonatkozó javaslatának figyelembe vételével kell megszervezni."

Indokolás: A módosítás célja, hogy szakemberek dönthessenek az adott fogyatékosság alapján a gyermek terhelhetőségéről.

Az álszent indoklás mögött valójában a fogyatékosok állampolgári jogainak megtagadása áll. Ez már nem az első eset, amikor FIDESZ politikus súlyosan emberellenes, és saját Tákolmányával is ellentétes javaslatot nyom le népünk torkán, gondoljunk csak az elkótyavetyélt nyugdíj-megtakarításokra, amelyeket részvényvásárlásra költött el Pártunk és Kormányunk!

Ez a javaslat az egész hazai gyógypedagógiát küldi vissza Rákosi Mátyás korába, oda, ahonnan a FIDESZ politikusai soha sem szakadtak el. Az a felfogás, ami szerint a súlyosan - közép súlyosan fogyatékos gyermekek nem fejleszthetők, az államszocialista rendszer marxista pedagógiájának mára emlékké halványult felfogása volt. Ezeket a nézeteket veszi át a XXI. századi Magyar Köztársaság kormánypártja!
Hosszú út vezetett a súlyosan fogyatékos gyermekek tankötelezettségének és tanulmányi jogainak jelenlegi elismeréséig. Magyarországon csak tavaly szeptember óta joguk és egyben kötelességük is a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekeknek, hogy heti húsz órában iskolába járjanak. Ez akkor is törvény adta joguk és kötelességük,  ha a FIDESZ által vezetett állam képtelen biztosítani számukra, hogy jogukkal élni tudjanak és kötelességüket teljesíteni tudják, mert nincs olyan iskola, amelyik képes lenne rá, hogy fogadja őket.
Lázár János javaslata a minimális óraszám eltörléséről hozzá nem értő, buta és cinikus ember javaslata, aki az általa képviselt Kormány tehermentesítése érdekében teszi lehetővé, hogy legyenek olyan alattvalói a narancs diktatúrának, akiknek nem lesz lehetősége a legalapvetőbb ismeretek megszerzésére sem.
Ez a törvényjavaslat ugyanabból a FIDESZ-kommunista emberellenességből származik, amiből a hajléktalanságot büntethetővé tevő jogszabályok, valamint a munkanélküliséget a kényszermunkával felszámolni kívánó elképzelések származnak.
Az, aki a fenti javaslatok után is ezt a narancsos diktátort és klienseit támogatja, csakis egy okból teszi: maga is kliensei közé tartozik.

 


8 megjegyzés:

  1. Ma már nyugodtan elmondható, hogy kormányt - közvetetten - jelentős számú emberélet kioltása terheli. Gondoljunk csak az évente megfagyó hajléktalanokra, a kilakoltatás és a kilátástalanság elől öngyilkosságba "menekülőkre" és nem utolsó sorban a "két hét alatt rendet teszünk az országban" üres szlogen miatt bekövetkező rabló- és egyéb gyilkosságokra.

    VálaszTörlés
  2. Nézd meg mit művelnek a rokkantnyugdíjasokkal és a betegekkel. A legújabb agymenésük szerint mindenkitől elveszik az ellátást és aki vissza akarja kapni menjen a vizsgálatra. Személyes tapasztalatom volt hogy az I. fokú orvosi szakvéleményt amit a fülem hallatára diktált az orvos teljesen átírták. pl. Mindkét kezén a szorító erő erősen meggyöngült, helyett kezeiben a szorítóerő egyforma. És még sorolhatnám...

    VálaszTörlés
  3. Vagy nézd a gyerekek büntethetőségének leszállítása és a tankötelezettség leszállítása... Tiszta fasizmus.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ami most nálunk van, illetve amit készülnek teljessé tenni, az inkább a venezuelai vagy boliviai rendszerhez hasonlítható.

    VálaszTörlés
  5. Ide tartozik, hogy a kenetteljes FIDESZ-dagályosság néha egészen kétségbeejtően röhejes baromságokat szül a jogszabályokban:
    A Tákolmány szövegéből idézek, amiből kis szövegrontással a felsőoktatási törvény bevezetőjét tákolták össze. Ez most a felsőoktatási törvény preambuluma:

    "Az Országgyűlés a nemzet iránt érzett felelősséggel, az Alaptörvényben foglalt hitvallás szerint egyetértve a nemzet lelki és szellemi megújulásának szükségességével, bízva a fiatal nemzedékek elhivatottságában, továbbá azt a hitét kinyilvánítva, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel és kitartásukkal s lelkierejükkel ismét felemelik Magyarországot, a nemzeti felsőoktatási rendszer szabályozására új törvényt alkot."

    Figyeljük meg jól! A FIDESZ fogalmazó írnokok nyalakodási hevületükben gyermekeink és unokáink tehetségében bízva, Magyarország felemelésének feladatát rájuk hárítva alkotják meg a felsőoktatási törvényt! Ráadásul nem a nemzetet, hanem Magyarországot kívánják felemelni! Azt egy kicsit nehéz lesz fölemelni, mert a 93 ezer négyzetkilométernyi terület remélhetőleg egy ideig még a narancs kormány szétesése után is nyújt életlehetőséget néhány megmaradt magyarnak. Ebből a felemelésből mindenesetre a ma élő és dolgozó állampolgárokat nemtelen (sőt: gusztustalan) egyszerűséggel kihagyja a törvény. Mindenesetre egészen bizonyos, hogy ennek a törvénynek az emlékét is elfújja a szél, mire a felemelésre felszólított unokák a felsőoktatásba kerülnek.

    Ez a balfasz hülyeség jellemzi az egész FIDESZ-es államigazgatást.

    VálaszTörlés
  6. Gondolom, csak elírás a neve. Arra a nagyorrú csávóra gondoltál, ugye?

    VálaszTörlés
  7. Persze: Lézer Jani, a György azért ugrik be mindig róla, mert az meg Kádár miniszterelnöke volt, ugyanaz a pártmufti, mint most a névrokona.

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.