Kristály az éj megint.
Most gyémánt csillagok
szikrája fenn ragyog.
Kérdőn mind rám tekint.
Csend ül a dombtetőn.
Tar kopasz fák alatt
álmodnak álmokat
a bokrok reszketőn.
A sápadt holdvilág
azt kérdi, miért veled
élem az éveket.
Mámoros ifjúság
már régen elhagyott.
Sok emlék vív tusát.
A csendben hallhatod
szívemnek ritmusát.
Olyan, mintha direkt csökkenne a sorok száma. Még kellene hozzá egy 2 soros és két egysoros versszak.
VálaszTörlésJó lett.:) Nagyon jó.:))
VálaszTörlésAz én fejemben is megfordult. :)
VálaszTörlésEz szonett forma lenne, ha nem lennének rövidek hozzá a sorok. A két négysorost két három soros követi, majd jön az egy kétsoros kóda, amit később el is szoktak hagyni. A sorhosszúság teszi nem-szonetté, ahhoz kicsit rövidek a sorok, a szonetté 10-11 szótag körül van, vagy váltakozó: 12-10, ez csak durván a fele: 6 szótag.
VálaszTörlésA vers az első és utolsó sorral kezdődött, és igen sokat vacakoltam vele, mire sikerült az utolsó sor elé értelmes sort találni, ami rímel a ritmusát szóra. Ez lett a "rítusát", majd a "vív tusát". Ezután már csak a kettőt kellett összepasszítani értelemben, ezért kellett még egy sort betoldani az utolsó elé. Így lett az eredetileg 4-4-3-2 sorosra tervezett versből 4-4-3-3-2
A sorok ritmusa pedig József Attila versének ritmusát veszi át (az volt a kiindulás, a minta, ha úgy tetszik: az "ihlet" forrása). Valamilyen szinten még a versszakok tartalmát is megpróbáltam leképezni: a közeli tájból a távolabbi tájra, majd a belső tájra:
"Guggolva ringadoz
a málnatő, kerek
karján buggyos, zsíros
papiros szendereg.
Légy a táj, gyöngy az est.
Tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon, s dalom.
Hát dolgoztam híven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű az est,
a műhely már sötét.
Fáradt, meg együgyü,
vagy tán csak jó vagyok.
Reszketek, mint a fű,
és mint a csillagok."
Ezen a versen egy napot dolgoztam, bár természetesen, nem folyamatosan, hiszen munkában is voltam közben, meg valamit aludtam is :-)
Akkor dolgoztál vele eleget.:)
VálaszTörlésMi lenne, ha egyszer nem tudományosan alkotnál verset? :-))
VálaszTörlésNah ez az en problemam is . Sok esetben a vers rovasara megy
VálaszTörlésAnnak két feltétele van (vagylagos):
VálaszTörlésVagy gondolkodás nélkül, "ösztönösen" "jót" kell írni, vagy a szabályokat kell magamhoz alakítani. Mindkét esetben zsenire van szükség.
Azonkívül láthattad már néhány kéziratomat tavaly fényképben. Most sem nagyon néznek ki másképpen, van, hogy négyszer írok újra valamit, és végül csak a szavak, meg egy-két szókapcsolat marad belőlük eredeti. Néha azért, mert nem jó a ritmus vagy a rím. Máskor azért, mert el akarok valamit hallgatni (más szót akarok használni). Megint máskor azért, mert a legfontosabb helyre tett sor végéhez nem találok sehogysem rímet, amit akármilyen kicsit is logikus szövegbe lehetne tenni.
Persze az a legjobb, ha leírja az ember a verset és kész, nem kell hozzányúlni, mert pont "az". De ez ritka.
Egyébként is: Mit tegyen az ember, ha van egy (kettő?) jó sora, amit ki akar fejteni, és a ritmusukból egyből asszociál a "guggolva ringadoz"-ra? Próbálja a többit addig faragni, míg olvasható nem lesz.
Akkor otthagyom egy-két napra. Van, hogy örökre.
VálaszTörlésnekem úgy jó ahogy van. Jövök még feltöltődni! Köszönöm!
VálaszTörlésSzívből írjál. Az átlagember nem nézi a verslábat, formát-tulajdonképpen fogalma sincs róla. De a mondanivaló, a szavak-at, ami megfogja az olvasót. Szerencsés esetben a forma és a szavak nagyon összepasszolnak, de a szavak rovására nem szabad a formát erőltetni. (és most nehogy magadra vedd, ez ezt csak a nagy általánosságban írtam)
VálaszTörlésMáshol már írtam: azért kezdtem verset írni, - és szerencsés esetben most is így van - mert a forma - akkor is, ha nem túl kötött - rákényszerít, hogy összeszedje - fókuszáljam - a gondolatokat, még akkor is, ha az eredmény egypár esetben túl csapongó marad.
VálaszTörlés