Életem nem érzem véglegesnek:
nem erre készültem fel én,
és ezt, most ne gondold képletesnek:
mert ez szó szerinti vélemény.
Állandóan benne jár fejemben,
amit kiűzni onnan nem tudok:
hogy néhány kis tétova véletlen
megváltoztat minden holnapot.
Én egész más életet akartam.
Véletlen volt, vagy törvényszerű,
hogy mást vártam, mint amit kaptam?
A válasz bonyolult, ám egyszerű.
Én nem hiszem, hogy sorsunk meg van írva.
Szabadságunkban áll dönteni,
majd évek múltán éji órán sírva
csalódásunk versbe önteni.
"Én nem hiszem, hogy sorsunk meg van írva".
VálaszTörlésÉn sem.
én hiszem, hogy magunk alakítjuk. Köszönöm, jó lesz így lepihenni, egy ilyen vers után.
VálaszTörlésÉn nem hiszem, hogy sorsunk meg van írva.
VálaszTörlésSzabadságunkban áll dönteni,
majd évek múltán éji órán sírva
csalódásunk versbe önteni.
Ez ugye az ars poeticád??:-))
Fene, aki tudja. Eléggé gyenge dolog, ha azt mondom rá, hogy igen - meg aztán ilyen költői hitvallással nem nagyon "szok" kiállni ember.
VálaszTörlésNem nem ez a programom, mert olyan nincs megfogalmazva. Azt és akkor írom - többnyire - amit és amikor tudok.
Ez inkább a tapasztalatom, és nem feltétlenül általános érvényű (legalábbis valahol erősen remélem, hogy nem az).
"Kit anya szült, mind csalódik végül." - írja József Attila, ebben igaza lehet, de csak ebben a tudatban élni, és nem venni észre azt is, hogy "Reszket a bokor, mert madárka szállott rá", meg azt, hogy "Az én szívem játszik,/ ingemen átlátszik", meg még sok minden egyebet, az baj.