A színek szinte egybe folynak
a papír érdes felszínén.
A tónusok tovább fakulnak,
ahogy ráesik a fény.
A csendélet az asztalon:
vázában egy szál virág.
Az óra a hátsó falon
immáron örökre áll.
A réges-régi délután
a kockás abroszon
egy kávéfolt maradt csupán.
Feledni nem akarom.
Jo ez , tetszik
VálaszTörlés..- én meg nem értem, de ez nálam sokszor előfordul...
VálaszTörlésLufi, ez egy egyszerű, papírra festett vízfestmény - akvarell - a falra akasztva, amin - a vízfestés természete miatt kissé összefolynak az egyes színfoltok, ezért nem olyan élesek a körvonalak, mint a valóságban. A színek sem olyan élénkek, mint mondjuk az olajfestményeké, hanem tompábban, és ahogyan a fény ráesik, még inkább fakónak látszanak. Ez a kiindulás.
VálaszTörlésA második versszak leírja, mit ábrázol a kép: egy szál virág egy vázában, ami az asztalon áll, és egy faliórát mögötte, a hátsó falon. Ez egy tipikus csendélet, azzal a különbséggel, hogy azokon a hátteret nem szokás mindig ábrázolni.
Mint a festményeken mindig - természetesen a háttérben lévő falióra nem mozoghat, de az "immáron örökre áll" szándékom szerint már azt fejezi ki, hogy eddig ugyan a festményről beszéltem, de most már belelátok a festmény terébe és idejébe, mintha az lenne a valóság, illetve a festmény kilép hozzám, a szemlélő-olvasóhoz (persze csak képzeletben) a valóságba. Sőt, azt is megtudom az "immáron" szóból, hogy az az óra nem mindig állt, tehát volt idő, hogy ment, de soha többé nem fog járni, hiszen "örökre" áll.
És mire idáig eljutsz a versben, már nem a festményről beszélünk, hanem a mögötte lévő (az azon ábrázolt, de belegondolt) világról, amiben már nem a csendélet vázája és a benne lévő virág, hanem az a lényeges, hogy a falióra, ami valaha mutatta az időt, már nem jár tovább: azaz megállt az idő. Nem tudod, miért, mikor és hogyan, csak azt, hogy időtlenségbe dermedt a képzelt világ, nincs többé benne változás.
A harmadik versszak pedig megmondja, mióta van ez így: nem az óráról olvassuk le (holott lehetne, de eszembe sem jutott, hiszen annak mutatói mutatják, hogy hol áll az óra, mindenesetre délután, hiszen a harmadik versszakban benne van: egy ("A") réges-régi délután óta áll az idő, a kép ideje - ami innen már nem is a kép belső ideje, hanem a vers belső ideje.
Ráadásul úgy áll az idő azóta, hogy a délutánnak (annak ellenére, hogy azóta - a belső világban - semmi nem változott, hiszen áll az idő), hogy a délutánnak mégis csak egy utalásnyi nyoma maradt meg: nem mondjuk ki, mi volt akkor, miért áll az idő a képzeletben azóta, mi történt, csak egy jel utal rá a kockás abroszon (ami lehet egy meghitt régies vendéglőben vagy konyhában a falióra miatt, a vázában lévő szál virággal) egy kávékör maradt - nyilván kávéscsésze hagyta ott. Valami történet a "réges-régi délutánon" kávézás közben, amitől megállta az idő - a lélek belső ideje.
Nem áruljuk el, mi történt, de nyilván nagyon fontos lehet, hiszen ott az utolsó mondat: "Feledni nem akarom".
Nincs konkretizálva, innen lehet találgatni, mire utal, mi történt akkor, ami a festmény - ne feledjük, ez egy vízfestmény nézegetése közben lefutott emlékfolyam! - láttán előjött az emlékekből, és olyan fontos, hogy személyessé válik tőle a falon (mindegy hol: otthon, kiállítóteremben?) látható festmény.
Szerintem ez nagyon jó versem :-), ha szabad ennyire szerénytelennek lenni; szándékom szerint, amit itt fönt leírtam, le kell jöjjön belőle.
Hát,... azt hiszem ilyen kimerítő válasszal még nem volt dolgom. Joe barátom, ha valami bunkó nekem azt írná, hogy nem érti a versem, le se xarnám!!:-) Köszönöm, de tényleg, hogy időt szakítottál egy dilettáns emberkére,és megértettem. Figyusz!! Hagyd a francba a versírást, a próza érthetőbb!!:-)))))))
VálaszTörlés:-)
VálaszTörlésA dilettáns azt jelenti: műkedvelő. Olyan műértő műkedvelő, aki, bár maga esetleg próbálkozik az adott művészeti ágban, de igazából nem nagyon sikerül értéket alkotnia, de - és itt a de - mások műveit megérti és értékelni tudja, képes befogadóként állni alkotásokhoz, és kiváncsi is rájuk. Érti, megérti őket, és a befogadói folyamat során egyre többet megtanul az adott művészeti ág szabály- és nyelvrendszeréből, egyre "magasabb szinten" képes a gondolatokat (úgy mondják: "üzeneteket") fogni. Előbb-utóbb műértővé válik.
Bocsi, nagyképű voltam, simán csak azt kellet volna írnom, hogy hülye vagyok hozzá. Azt hiszem, ez közelebb áll a valósághoz.:-)))
VálaszTörlésNem tesz semmit. Én meg a versíráshoz vagyok ugyanolyan hülye, úgyhogy egy hajóban evezhetünk :-)
VálaszTörlésEz így, ebben a formában nem igaz, szerintem, Te klassz dolgokat írsz, csak valahogy a közönségedet nem válogattad meg jól. Itt vagyok pl én elrettentő példaként.:-)) Ha van, vagy esetleg még nincs, de lesz köteted, én azzal tudlak majd támogatni, hogy vásárolok belőle, és persze dicsekszem mindenkinek, hogy ez a géniusz lealacsonyodik hozzám, és néha szóba áll velem...
VálaszTörlésMenj a... víz alá, száradni! :-)))
VálaszTörlésÍrtam már: nem vagyok költő és nem is leszek. Nem ömlenek belém bódító szeszek.
Azt gondolom, írtam, hogy a (vers)írás - amikor megy - számomra - egy dologként - azt jelenzi, hogy bizonyos dolgokat úgy fogalmazni meg magam számára, hogy a forma és az összeszedettség rám kényszerítse a világosságot. Ez sajnos nem mindig sikerül. Amikor nem, azok nem jók. Az külön öröm, hogy vannak mások is rajtam kívül, akiknek jelentenek valamit az így összefoglalt gondolatok.
Tudod van egy szomorú aktualitása a dolognak, Balogh József költő tanár, aki pl a Lord zenekar szövegeit is írja, jól ismerem, és pár hónapja komában van a helyi kórházban. Rá is büszke vagyok. Most, mikor nagyon beteg lett, adott a város neki valami dijat, de eddig le se nagyon xarták. Nem akarok párhuzamot vonni, és tényleg ne ess kómába, de nagyon sok olyan emberke van mint Te, aki otthon, egy szűkebb csoportnak írsz, és gyakorlatilag semmi támogatás, és elismerés. Ha jól emlékszem volt valami "költőcske", aki ebbe a qrva nagy elismertségbe frankón éhen is halt. Talán az élők az én véleményem szerint fontosabbak lennének.... csak annyit mondok neked, ismerek itt Szombathelyen legalább 8 olyan gitárost aki világszínvonalon penget a négy falnak....Pénz, pénz, pénz, vagy halál utáni elismerés, ez van ma, és qrvára nem tetszik...
VálaszTörlésA 8-ból 3-4 gitárossal jöjjetek össze párszor egy kocsmában, de rendszeresen, mondjuk havonta egyszer vagy kétszer 6-tól 10-ig. Beszéljétek meg a kocsmárossal, hogy vacsiztok, meg megisztok egy pár sört, és ezért ami a gitárokhoz kell, valami kis teljesítményű cuccot behozhassatok, és játsszatok egymásnak, utána/közben beszéljétek meg egymás között. Ti meg rotáljátok a dolgot egymás között, egy -egy alkalommal nem kell, hogy mindenki ott legyen, de minden héten legyetek hárman. Sokkal többen ne, mert nem lesz elég időtök egymásra figyelni. A harmadik alkalomra telt háza lesz a kocsmának, és a kocsmáros elkezdhet belépődíjat szedni :-)
VálaszTörlésEnnyi. Csak egy szervező kell, aki ezt meg tudja beszélni egy vendéglő tulajjal.
Ezt azért mondom, mert engem egy ilyenbe vontak be (csak versírásba) másfél hónapja. Ugyan telt házat nem vonzunk :-) de például a tulaj az egyik helyen már második alkalommal hallgatta meg a verseket és mondta el róla a saját véleményét. Legközelebb az improvizációba (versírás helyben kapásból) is beszáll.
Szepen elcsevegtetek . ...D Nekem akkor is tetszik
VálaszTörlésRáadásul most még a címét is megváltoztattam: Az Akvarellből visszakapta az eredeti címét ( a munkacímet, ha úgy tetszik): Madelaine
VálaszTörlés