A Vérmezőn a fák ma
térdig füttyben álltak.
Száz rigó dalolt a bokrok ágai között.
Víg dalát fújták a
szerelemnek, nyárnak;
a park minden fája már tavaszba öltözött.
De éjjel ez a táj
magányos, szinte fáj.
Enyhe szellő lengeti a lombok sátrait.
Ösvényeire majd
emlékek árnya hajt
megidézve volt szerelmek régi vágyait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.