Az alábbi vers nem jöhetett volna létre (legalábbis nem valószínűen), ha Dr Miszty Lajosné meg nem írja Rózsadal című versét.
Én sötét violám, éjfekete rózsám,
meggypiros ajakid hogy' nem csókolhatám,
hogy kell elbujdosnom tőled messzi földre,
virágom ott hagynom idegen kezére.
Virul a szép rózsa, ha öntözi harmat,
lehull minden szirma jöttére a fagynak.
Hervad a szívem is, mint az őszi rózsa,
mióta ajkamon nincs violám csókja.
Hogyha egyszer még kis kertedbe mehetnék,
illatos réteden nektárt szedegetnék.
Kinyílna a szívem, mint piros tulipán,
gyászos éltem lenne napfényesen vidám.
Én édes violám, egyetlen galambom,
ne hagyd, hogy tavaszom hideg télbe fúljon!
Sziromajkad űzze tőlem el a telet,
langy tavaszi eső üdítse kertedet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.