Demoszthenész kőlevese

Ha kaviccsal számban szólhatok,

majd nem zörögnek a mondatok.

A szájban egy kő csak támogat,

hisz' mederbe szorít a szóalakzat,

kimondani azt, ami nem mondható,

ha nincs kavics és szánk dadogó.

Hogyha jön még a télre nyár,

és rád ragyog majd a napsugár,

ha tavasz virágja ékíti fejed,

a követ a szádból kiköpheted,

de amíg a szívben marad a hó,

kő nélkül fagyott szád is dadogó.

Egy pár sima kő jó lesz nekem:

ővélük kifőzhetem levesem.

Bár főztöm a tiéd, a kő marad,

majd elkápráztatni még másokat.

Számban a pár kavics szépen ragyog,

de hátba ne vágj, mert megfulladok!