Rubaíját

Az ősz ma már az ablakon zörög,

de csapra ütve vár a bor; s örök

bajunkra írt hozó ital ha jő,

felejtenek vele a bűnösök.

Ma jöjjetek velem, a pince vár!

Hiába múlik tőlünk már a nyár,

az ősz is tartogat csodát nekünk,

még vár reánk sok új boros pohár.

Szerelmünk lángja perzselő parázs,

bár űzzük egymást folyton, mint darázs

az októberi szőlő fürtökön,

míg nem jön értünk majd a nagy kaszás.

Csak sakk az élet. A báb én vagyok;

csak játszanak velem az angyalok,

de bábuból megint ember leszek,

ha éjszakán szemed reám ragyog.

Ha csókra nyújtod édes ajkadat,

a pillanat örökre itt marad,

emlékeinkben újra visszajár,

amíg a zord halál el nem ragad.

S ha jő az ősz, ne bánjad, egykomám!

Mindegy is az, hogy késve, vagy korán

távozom, ha már nőt ölelt karom,

s kóstolt pince hűvösén bort a szám.

És hogyha lesz majd, aki eltemet,

temessen el pincébe engemet,

hogy őszidőn az új bor illata

vidítsa majd fel újra lelkemet!