Sötét hajnalokon

Lámpa világlik a kis szobában,

az ablakon túl a tücsök hegedül.

Itt ülök csöndesen félhomályban,

verssoraim rovom egyedül.

Jól tudom, hol ment félre az élet,

jól tudom, mi hozta rám a bajt,

de miért van az, hogy az emléknek élek,

tollam miért sír annyi jajt?

Folyton a múlton jár agyam egyre:

hol rontottam az életet el.

Miért nem másztam fel soha hegyre?

a kérdésre senki nem felel.

Lámpa világít a kisszobában,

már sötétek a hajnalok.

Egyre csak ülök a mély homályban,

és folyton magányos vagyok.