2012. szeptember 26., szerda

Őszi délután



Kellemes az idő, mintha tavasz lenne.
A langyos levegő még simogat egyre.
Bár a Nap fenn ragyog, tűzben már nem égek,
mind, akik boldogok, a párjukkal élnek.

Rozsdás a hegyoldal: zöld, barna, meg sárga.
Már nem nagyon sok van életemből hátra.
Mind lehull a levél, eljönnek a fagyok,
a tél már bennem él: olyan árva vagyok.

Haj, pedig volt egyszer, nem is olyan régen,
fénylő Nap, mint ékszer ragyogott az égen!
Izzó sugarával, tűzzel szúrt szívembe,
Felégette lánggal. Pernyét hagyott benne.

Kihűlnek a napok, kihunynak a fények.
Miért ilyen mocsok az emberi élet?
Ha már ragyogott ránk fénylő Nap világa,
miért kell készüljünk sötét éjszakára?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.