Varjú sétálgat peckesen a réten.
Dölyfös feje ritmusra mozog.
Lépteit figyelik távolról tétlen
nézelődő barna bandogok.
Jöttére verébraj a fűből felrebben.
„Dolmányom jelzi, ki itt a legény.
Varjú szív soha semmitől sem retten.
Szárnyam erős, a csőröm kemény.
Unottan nézek, ha kutya rám vakkant:
ijesztgesd inkább a jó anyád!
De ha megmozdulsz, már szárnyra is kaptam:
el nem fogsz, nem leszek vacsorád!”
Fütty harsan bele az alkonyi csendbe.
A két eb még visszanéz és megáll:
vérük vadászni űzné őket egyre,
de a parancs az ösztönnel szembeszáll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.