szavait új versbe öltő,
aki minden hajnalon
barnán, búsan, mint a donna
egykoron egy balkonon
borong árvalány-hajon?
Vajon ki lehet a költő,
az állandóan kesergő,
aki folyton sorsot rontva
csak a Holdra bámul éjjel,
a bánatot versbe fojtva
folyatja könnyeit széjjel?
Vajon ki lehet a lélek,
aki szétszórja a szélnek
mindazt a nagy bánatot,
ami az ő lelkét sújtja,
mert mardossák farkasok,
és másra nincsen is gondja?
Ki lehet, vajh, az az ember,
akinek ríme, mint tenger,
dala árad és buzog,
csapong szárnyon fenn a szélben,
máskor fuldoklik a mélyben,
s mégis sötéten lobog?
Vajon ki lehet az a lény,
aki van oly gőgös, kemény,
és azt meri mondani,
"csak én vagyok igaz, ni!",
és nem adja önmagát,
sem a nyelve nem szerény,
Ki lehet az? Mondd! Nahát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.