és napfény többé el nem is űzi azt.
A házasságlevél csak írott malaszt,
ha nem köt össze többé más, csak a kéj.
Sötét palástom messzire elrepül,
ha két szemedben magam megláthatom,
ha ajkadon fölcsendül kedves dalom,
a bú, a bánat végre elszenderül.
Én jól tudom, hozzád nem vagyok méltó,
de ez jutott neked, elfogadtad azt,
hogy szívünk sebére gyógyító tapaszt
hozott szerelmünk, amely tiszta, mély tó.
Nézd! A fák a parton még zöldben állnak!
Végső napjait éljük még a nyárnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.