Svábbogarak

A svábbogarak valahol a pincében tanyáznak.
Csak éjjel jönnek elő, hogy a Hold fényében
táncot ropjanak a konyha műkövén,
vagy a szobában a gépi perzsa koszlott foltjain.

Éjjel is nyitva kellene tartani az ablakokat,
akkora a hőség, de itt, a földszinten
ez veszélyes vállalkozás ezen a környéken.
Csak a berácsozott erkély ajtaja maradhat nyitva.

Csapdát kellene állítani a svábbogaraknak.
Valamelyik éjjel rettenve riadtam arra,
hogy a takarómon, az arcom előtt futott át
valamelyikük az ágy egyik oldaláról a másikra.

Jó, tudom, nem esznek embert, és betegséget
sem hordoznak, sőt, talán ezek a legegészségesebb
teremtményei a Földnek: állítólag az atomháborút
is a svábbogarak élnék túl legnagyobb valószínűséggel.

Ha nem mozdulok, visszafojtom a lélegzetemet,
talán kikerülnek, békén hagynak,
és saját - általam ismeretlen - dolgaikkal
foglalják el magukat, hogy reggelre eltűnjenek.

Félnek a fénytől, a nyilvánosságtól,
van ember is ilyen azok között, akiknek
akkora a hatalmuk fölöttünk, mint ezeknek
a barna kitinpáncélos, éjjeli bogaraknak.

Azokról sem tudni, mit csinálnak, miből élnek,
talán egy svábbogárológus majd őket is
rendszerezi, megállapítja, mit esznek,
és leírja élőhelyükként Magyarországot.

Lehet, hogy féregirtót kellene hívatnunk?
Vagy tűrjük a svábbogarak szaporodását
még egy ideig?