Sötét rontás üldöz, egy gondolat,
meddő körökben pörög az elme.
Félretenném a napi gondokat;
még hiányzik életem szerelme.
Gátat raknék a gondolat elé,
de mint azon buzgár, tör át árja:
bárhogy kattog agyamban a relé,
ő útját tőlem messzire járja.
Eleve tudtam, vesztésre állok:
"kit anya szült, mind csalódik végül",
hamar nyílik meg a sötét árok,
hajam szürkül, bőröm rútul vénül.
Igen régtől üldöz ez az átok,
amelybe az elme belerémül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.