Fönt az égen most a felhők úgy rohannak,
mintha űzné rajta őket nyugtalanság,
és a földön, bár tavasz van, szürke minden.
Jól tudom, hogy kismadárról kell a vers, és
döngicsélő, zümmögéssel szép virágot
körberajzó méhcsapat most aktuális,
mégsem ez jár vén fejemben. Egyre arról
szól az írás, hogy kibillent, s képtelenség
helyre tennem. Bárhová is fordulok most,
egyre csak rút szürkeséget látok ismét.
Kint se látszik szép jövő, mint hinni véltem
én is egykor, s bent, magamban sincs ma semmi
rendbe téve. Egyre írok, mintha lenne
bármi célom, mintha bárkit érdekelne
itt az írás; már magam sem képzelem, hogy
célja lenne, mégis írom napra nap, mint
est az estre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.