Lebaltázva

(Blog)

Megint lebaltáztak engem egy fórumon,
kínrímemet miért nem optimistán írom?
Marhára feldobnak az ilyen kritikák,
majd rászánom magam, írok egy csasztuskát.

Írok egy jövőbe mutató poémát,
csattogó zászlókkal, éneklek poétát,
aki legény lesz (volt is már!) a gáton,
és még soha sem volt szemét a lapáton.

Barna, kun bajuszát legényesen pödri,
pedig ötven évét már vállán cipeli,
mégis optimistán tekint a jövőbe,
kezében egy tagkönyv: azt tartja előre.

Vigyázó szemeit főnökére veti,
őt követvén szinte Istenét követi.
Soha nem volt kétség egyenes szívében,
mikor asszonyát ölelte a sötétben.

Ő lesz az emberünk! Tegnap még elhitte,
hogy saját jövője kezébe lesz téve,
mára megtanulta: mégis ad a gazda,
neki semmi dolga, hogy nyugdíjat kapna.

Holnapután megint fordulnak a szelek,
emberünk darabig majd megint didereg,
hiszen már vagy húsz év is eltelt azóta,
hogy a munkahelyét eladták alóla.

Ezt is a régi rend hívei művelték,
pedig milyen szépen telnének az esték,
hogyha a sok okos embert hagyták volna,
hogy a szekerünket jó irányba tolja,

és a gonosz sátán a vörös képében
nem dőzsölne most is még ott a tévében -
illetve, mit mondok?! Most már nem ott a baj,
de még mindig gonosz ármánykodás zavar,

amivel a tiszta, jó lelkű atyánkat
támadja a gonosz külföldi utálat,
pedig milyen igaz annak minden szava,
pontosan úgy beszél, mint a pártfőiskola

oktatója beszélt a forradalomról,
hogy fülkékben hajtja végre a nép, akkor,
amikor már túl jól megy neki a sora,
ahhoz, hogy vasvillát szúrjon az urakba.

Kavarognak eszmék a fejekben szépen,
nem lesz ennek vége soha e sötétben,
míg a zembereknek el nem megy a kedve
az "új" társaságtól is egész életre.

Átverni a semmit

Nekem nem sikerült átvernem a semmit.
Így a módszerem sem érdekelhet senkit.
Nem nagyon tartottam receptekhez magam,
tán ezért lett életem ily haszontalan.

Jó lett volna, hogyha sikerül elérnem,
hogy szívemben mára ne üresség légyen.
Tele kellett volna tölteni reménnyel,
hogy az embereknek oszthassam azt széjjel.

Ördögszekér

I.
Szél hajtja az úton az ördögszekeret,
út mellett a bokor magában didereg.
Tar ágait vihar tördeli, csupázza,
reszket a bokor, és nem száll rá madárka.

Gyökerével próbál kapaszkodni nagyon,
hogy találna fogást a köves talajon.
Hogyha kiszakad, a szél eltépi tőle,
ördögszekér válik, céltalan, belőle.

II.
Szél hajtja a pusztán az ördögszekeret,
ördög ostorozza rajta a lelkemet.
Egyre rikoltozza "Hajsz! Csálé!",  meg "Lógós!".
A szekerünk száguld, utunk nem kanyargós.

Egyenesen vezet az a pusztaságba,
horizonton fénylő démoni ábrándba.
Utunk mellett néhol egy bokor didereg,
szél cibálja róla, tépi a levelet.

III.
Hogyha a pusztában szálfaerdő nőne,
a viharos szél is szelídülne tőle.
Derékba nem törne évszázados fákat,
nem csupaszíthatna tarrá minden ágat.

Geológus lányt

Geológus lányt kellett volna szeretnem,
de legalábbis csillagászt,
hogy szívemben nemes ércet keressen,
vagy felfedezze csillagát.

Bányász kislányt kellett volna szeretnem,
ki értem mélybe szállana,
közös sorsunk lenne bármi kegyetlen,
szerelmünk el nem mállana.

Előtted állok

Íme, Uram, én előtted állok,
bár el sem hiszem, hogy Te létezel.
ítéletedre, míg hiába várok,
kérdéseimre senki sem felel.

Szabad akaratot adtál nekem,
melléje sok-sok parancsolatot.
Szabadsággal támad élni kedvem?
Szemedben máris csak bűnös vagyok.

Bűnt, ha még el soha nem követtem,
miért is érzem bűnösnek magam?
Ha eleve bűnösnek születtem,
aljasságod miért ily határtalan?

Ha tükörképed én vagyok, Uram,
torzíthatott az a tükör nagyon!
Arcmásod, lásd be, ím ugyanolyan,
mint az állaté, kint az udvaron.

Rémült utcalány

Nap-mint-nap fizetek a versekért.
Ha mással nem, hát a rémülettel,
hogy mi lesz velem, ha egyszer véget ér,
és nem bírom folytatni ilyen lendülettel.

Ha megfog egy jó téma, és elkapom a ritmust,
folyamatosan ömlenek a sorok.
Máskor ideidézhetem akár Jézus Krisztust,
mindhiába: csak üreset markolok.

Érzem én, mikor lesz jó, amit csinálnék,
és mikor alibi, olyan verejték szagú.
Írni olyan, mintha a sarokra állnék:
eltűnök? Jön másik, egy feszesebb tomporú.

Munkások

Kazánból ma nem süvít a gőz,
dob nem zúzza szét kezedet,
a szakács steril konyhában főz,
a váltót monitoron kezeled.

A vájár robotot küld a frontra,
hogyha nagy az omlásveszély,
s ha mégis berobban a tárna,
talán kimentenek, ne félj!

Billentyűket nyomkodsz naponta,
vagy traktort vezet a kezed,
a lényeg még nem változott meg soha:
te tartod fönn az életet.

Mit ér a szó, beszéd és politika,
ha nem dolgozik két kezed?
Munkás: a lényeg nem változott soha,
te tartod fönn az életet.

Egy szimfóniát

Közösen kellene játszani a szimfóniát:
zenélni szabad, magyar demokráciát!
Az egyenlőség így csak álom marad,
de testvériséget sem kap meg kétharmad.

Nem vágyom forradalom lángjára:
nincs szükségem berepülő gránátra.
Nem vonzanak szétszaggatott emberek,
jobb, ha csak egy füzet fölött heverek.

Nem akarok gyűlöletben élni,nem akarok szíveket ítélni.
Azt akarom, hogy szeressenek:
fogadják el magyarnak szívemet!

Nem szeretem

"Tudod, én nem szeretem, ha előírják nekem,
 hogy kit szolgáljon a lelkiismeretem."
                                               Bródy János

Nem szeretem,
ha intarziás teás asztalkájuk mellől,"polgárasszonyok" kívánnak halálra engem
mert nem tetszik nekik a véleményem.

Nem szeretem,
ha egykoron adó-elkerülésből
vizsgázott vállalkozók osztják az észt nekem:
hogyan kellett volna vezetnem az életem.

Nem szeretem,
ha magyarságukat villogtatva,schwartz pákók üzenik meg nekem
hogy azt a pár száz népdalt én nem is ismerem.

Nem szeretem,
ha hatósági bizonyítványt lobogtatvapornóújság-főszerkesztő asszonyok mondják meg nekem
milyen témáról nem kellett volna verset írnom az Interneten.

Nem szeretem,
ha miniszterelnökünk beszédéről írva
az újságok már megint azt hozzák hírül nekem,
hogy hülyét csinált magából és hazámból nemzetközi terepen.

Vacsora

- Elhallgass, te Isten átka! -
hallatszik a szó csapása.
Tányér csörren, pohár csattan.
Gyermek zokog, hangosabban.

- Gyere! Nem is haragszom rád!
Hadd törlöm meg könnyes orcád!
Mért ver engemet az Isten,
hogy egy csepp örömem sincsen?!

Gyere! Ülj ide le szépen!
Mesélek. Nézd! Ott a képen!
De szép lenne, hogyha volna!
Tőlünk minden gond elmúlna!

Már majd' mindent elmondtam

Már majd' mindent elmondtam,
mit elmondanom engedtetett.
Eljön az idő gyorsan,
Hogy védeni kell emberségemet.

Ha kispolgári teadélutánból
epét okád is rád a gyűlölet,
míg élsz, ne félj a mától:
éld szabadon az életet!

Ne mondja senki!

Ne mondja senki, hogy közösség nincs a társadalmi térben,
hisz életünknek alapja a közösség marad!
Ne mondja senki, hogy az élet kincs, a sötét éjben,
annak, akit a közösségből kitaszítanak!

Habzó szájú gyűlöletből nem lesz boldog élet,
hiába képzeled igaznak önmagad.
Hozhatsz igazságod mellett megannyi érvet,
ha a gyűlöletnek mérge szívedben marad.

Ne mondja senki, hogy igazság létezik a Földön,
hisz bosszút áll csak az igazság bajnoka!
Ne mondja senki, hogy örül, mert épül már a börtön,
hisz jól lehet, később majd ő megy épp oda!

Habzó szájú gyűlöletből nem lesz boldog élet,
hiába képzeled igaznak önmagad.
Hozhatsz igazságod mellett megannyi érvet,
ha a gyűlöletnek mérge szívedben marad.

Ne mondja senki, hogy hazámban szabadon élhet,
hisz ellenőriznek majd minden mondatot!
Ne mondja mégse azt, hogy máshol jobb az élet,
hiszen hazámban magyar sem vagyok!

Habzó szájú gyűlöletből nem lesz boldog élet,
hiába képzeled igaznak önmagad.
Hozhatsz igazságod mellett megannyi érvet,
ha a gyűlöletnek mérge szívedben marad.

Kacérkodom

Kacérkodom a Semmivel
- első bálos lány.

Kecsegtetem, bár nincs mivel.

Csalfa lesz talán.

Ha hívásomra megfelel,

úgy nincs menekülés:

a Semmi karja átölel,

és jő a feledés.

Halottnak lenni

Halottnak lenni volna jó.

Nem a halál maga

csábít; csak az az állapot,

aminek nincsen vonzata:

Megszűnik mind a seb, ami fáj,

eltűnik mind a tét,

a semmi majd magába zár,

ha véget ér a lét.

Szabad nép félperc

Ha azt hirdetik, hogy szabad a nép, és nem mondhatom: nem,

azt jelenti, nem élhetem szabadon életem.

Ha azt mondják, hogy igazat szólnak, és nem cáfolhatom,

ez annyit jelent, hazugságban élem majd a holnapom.

Ahol véleményedet előre kiplakátolják,

ott, ha élni akarsz, nem eltakarodni, hát fogd be a szád!

Ahol szolgálatok figyelik meg viselkedésedet,

ott félelemben éled majd le az egész életedet.

Ahol büntetéssel fenyegetnek véleményedért,

ott hiába mondja bárki is, hogy szabadon él a nép.

Ahol politikus csak bíróságon kritizálható,

ott olyan ritka az igazság, mint a piros hó.

Pomádé király

Ha egy király megkérdi, hogy él a nép,
és mosolyogva válaszra vár,
kevés az ember, ki elébe lép,
és így szól: meztelen a király.

Hogy népedről mit gondolsz, te tudhatod.
Hogy belőled mit lát a nép,
azt meghallod, ha el nem hallgattatod
népedet, ha elméd ép.

Hogy senki nem hallathatta szavát,
néped élt elég időt,
addig feszíti a gőz a kazánt,
míg le nem dobja a tetőt.

Én azt mondom, vigyázz a szádra nagyon!
Egy rossz szó még, s itt a halál:
ha hülyeséget szólsz, vagy félrebeszélsz,
rád itt csak gúnykacaj vár.

Egyedül

Anya és apa is elment.
Valahol másutt járnak.
Reccsen egy ág a kertben.
Sarokban gyűlnek az árnyak.

Bohóc ül a széken.
Száját rám vicsorítja.
Nem akarom, hogy éljen!
A szemem máris sírna.

Odaát aluszik szépen
ágyában a húgom.
Én vagyok egyedül ébren.
Takaróm fejemre húzom.

Egy mondat a forradalomról

Nem azért lesz diktátor az ember,
hogy forradalommal szabad életet hozzon a népnek,
de, ha forradalomból indul az útja,
az A diktaturába vezet.

Eladó

Figyelem! Figyelem!
Varázs ma még féláron kapható.
Olcsó a szerelem!
Barátság áron alul eladó!

Végkiárusítás szabadságból!
Az egyenlőség már elfogyott.
Váljon meg most minden lomjától!
Testvérisége is, lám, mily megkopott.

Ideje hitet is cserélnie.
Ma már az új hit a divat.
A fizetéstől sem kell félnie:
új hitére jó hitelt remélhet, hogyha egy régit lead.

Olcsón végzünk szívműtétet!
Önnek még bal oldalon dobog?
Siessen, ne kockáztasson semmi tétet!
Elszámolunk majd, bárhogy is dohog!

Fizessen most elő az új műsorra!
Az áthangolás még ingyenes.
Nem kell fizetni később, ha üt az óra:
Most bekötjük Önt is! Higgyen! Érdemes!

Szakítós

Te sohase' jártál erre, amikor
szükségem volt rád,
hát ne magyarázd, hogy kettőnk közül
én voltam csapodár!

Te sohase' hívtál telefonon,
hogy segítsek neked,
hát ne beszéld be, hogy én rontottam
el az életedet!

Te sohase' írtál válaszként
egy sornyi levelet,
hát ne reméld, hogy sokáig jegyzem
még meg a nevedet!

Te sohase' jöttél randevúra,
amikor kértelek,
hát éld most már csak egyedül le
egész életedet!

Te ne magyarázd, hogy semmit sem
jelentettél nekem,
mert rád tettem volna az egész
földi életem.

Hajnali

Télidőn nem szabad hajnalban írnom.
Olyankor még sötét van nagyon.
Jobb lesz mindenkinek, hogyha megvárom,
míg majd zötyögök a reggeli villamoson.

Ha az ablakon a sötétség beárad,
hiába kapcsolok kis lámpát fel én:
az ember szíve éjjelre kifárad,
a sötét éjben nem látszik remény.

Hajnalban hegyet kell mászni.
Jókor, még sötétben indulni el,
a csúcsról már az ébredő világra látni,
mire a ragyogó napkorong fölkel.

Vékonycsiszolat

Lelkesné Földvári Gyöngyi képe

Ha vékonycsiszolatban nézed az ember lelkét,
kristálya színes mozaikként csillan.
Felfedezésére hangold rá elméd,
színeire a szemed majd káprázva pillant.

Forgasd el a tárgyasztalt objektíved alatt,
hogy más szögből pillanthass ugyanarra a tárgyra!
Hogyha a színek megváltoznak alant,
emlékezz vissza egy rég elmúlt nyárra!

Hogy egy embernek lelkét új szögből megláthasd,
közelebb kell kerülnötök egymáshoz véle.
Ha meglátod benne majd az új csodákat,
bizonyos, hogy azt mondod: ennyi megérte.

 

Lélekbányászat

A bányász nem ért az ércgenezishez:
az ércet csak felszínre hozza.
Én sem értek a versíráshoz
egy bányásznál sokkalta jobban.

Volt, aki mérnöknek hívta a költőt,
aki lelkekben szerkeszt majd harmóniát.
Én mélyfúrást végzek a sötétlő erdőn,
hogy felszínre hozzak pár kristály csodát.

 

Seb

Rosszul vagyok összerakva.
Hiányzik belőlem egy rész.
Mély seb került oldalamra,
nem lehettem soha egész.

Mások is vannak így, tudom.
Nem ritka az ilyen eset.
Ahogy lehet, takargatom
selejtes, vérző lelkemet.

Kötést hiába is cserélek,
a seb csak átvérzik azon.
Gyógyulást már nem is remélek,
nem hiszem, hogy lesz orvosom.

A gitár

Ha egyszer még gitárt veszek kezembe
csak disszonáns akkordokat fognak le
rajta majd az ujjaim.

Előtte még tanulok reggel, este:
hogy harmóniát véletlenül se
leljek feszes húrjain.

Nem kell a nagyra kisterc, a kicsire nagy,
ha nincs benne legalább hetes.
Ha egy menetbe a nóna be nem zavar,
belekezdeni sem lesz érdemes.

Lassú háromnegyedest pengetek,
vagy egy gyors hétnyolcadost.
Ha a deszkát időben leteszem,
talán elérem még a villamost.

Lisztet játszom, Paganinit,
Ördögtrillát, hibás rondót,
sánta valcert, Albinonit
pengetek, meg Sátántangót,
s hogyha majd ittam pár csöppnyit,
ki nem hagynám Reinhardt Djangót.

Egyszer ezt még mind eljátszom,
egy ezer húros gitáron.
Írok egy új szimfóniát:
sok disszonáns harmóniát.

Kutató árokban

Esztelenség lenne, hogyha
számon kérném életem
máson: én tehettem arról,
hogyan is lett az ilyen.

Jól tudom: magamról írni
ily sokat nem illene.
Versbe ezt tudom csak szedni,
az illemet egye fene!

Írjanak harcosan mások,
zengjenek harmóniát!
Én kutató árkot ások:
így is tágul a világ.

Valami bluest

Valami bluest kéne pengetni a gitáron.
Egy három negyedes klasszikust, szívbe markolót.
Ha zenével a szívnek ajtaját kitárom,
mindegy, hogy pengetem a húrt, vagy húzom a vonót.

A szív ugyanúgy sír New Orleansban,
mint a mezőségi földeken.
Ha a hegedűt egyszer jajongani hallottam,
még az ír kocsmákban sem lehetek idegen.

Valami keservest kellene fülembe húzatni (talán gitáron?),
majd hajnaltájt, úgy napkelte előtt,
ha ifjú férje elvitte magával lányom,
és a kancsó félig üres lesz már az asztalfőn.

Ritmus az élet

Hiányoztok, nagyon,
le sem tagadhatom,
hiszen számomra nincsen semmi más.
Előre félek már
attól, mi reám vár,
ha véget ér és nem lesz folytatás.

Ritmusban élek én,
ha arra nincs remény,
hogy másként meghallgassanak az emberek.
Elég is lenne tán,
ha egy lenne csupán,
ki érdeklődve nézne rám és úgy hallgatna meg.

Én nem tudom, hogy jók,
vagy rosszak verseim,
de azt hiszem, ez engem nem is érdekel.
Csak annyit tudok jól,
ha van, ki rám tekint,
és olvas engem, annak szívem énekel.

A vers helikopter

A vers helikopter,
mint ahogyan egy jó zenemű is az.
Egy vers elemel
a valóságtól, hogyha a szíved igaz.

Helyükre kerülnek a dolgok mind,
ha alattad térkép a táj.
Lelked a gondnak búcsút int
pár percre, ha szíved fáj.

Olvass verset, hallgass zenét,
nézzél képeket!
Csak így teheted teljessé
rövid emberi életedet.

Disznó

Egy éves volt. Göndör, két mázsa és szőke.
Utcáig hallatszott boldog röfögése,
amikor esténként megkapta a darát,
hogy a házigazda hizlalja a farát.

Királynő volt ő: az udvarban a legszebb.
Talán csak a kakas volt nála is szexibb.
Legalábbis erről fecsegtek a tyúkok,
míg a gazdaasszony szétszórta a magot.

Jól tartották, nagyon, reggel, délben este.
Aki csak ránézett, elromlott a kedve:
irigykedett rá az udvar egész népe,
hogy mindig többet kap, mint amennyi kéne.

Beköszöntött a tél, jöttek hideg szelek,
az apró nép ilyenkor egész nap didereg.
Kaparna, hiába, nincsen finom falat,
ami kipótolná kis fejadagodat.

Bezzeg a disznónak most is jó a kedve!
Előtte a vályú most is félig telve,
pedig már csak szuszog, elhever a jámbor,
lába szinte ki sem látszik a hasából.

Aztán egyik reggel pár pálinka után
nyílik az ólajtó, rángatják ki durván.
Rohanna a koca, futna életéért,
nincs hova futnia: útját állja böllér.

Piros vére elfolyt, előbb ki a hóra
- így fejeződött be az utolsó óra -
majd egy nagy lavórba gyűjtötték a nedűt,
aztán az asztalra még pálinka került.

Sürögtek-forogtak serény gazdasszonyok,
fazekakban húsa, meg vére rotyogott.
Saját belét, gyomrát töltötték meg vele,
estére kéményben lógott már mindene.

Hogy mi a tanulság? Nincsen ebben semmi.
S az sem biztos még, hogy rossz disznónak lenni.

Ötvennégy évesen

Ötvennégy éves leszek én.
Ez huszonkettővel több "csupán",
mint költőnk volt annak idején,
hogy meglepetés verte őt kupán.

Egy kávéházi asztalon
írta a híres verssorokat,
míg én egy zötyögő villamoson
keresgélem a szavakat.

Ötvennégy évem elrohant,
és igazán nem  panaszkodhatom,
mert munkám és kenyerem folyton van,
bár meg sem tollasodtam nagyon.

Ellenem nem védte senki sem
szablyát forgatva még szép hazám,
csöndben élem az életem,
nincs aki támadjon reám.

Nincs nekem akkora hübriszem,
hogy népemet nekem kell tanítani,
de, ha gondolataimban van értelem,
azokat bűn lenne nem elmondani.

Világos tudattal

Tudod, szellemed szertelen,
de nem tudod, hogyan kell szürkének lenned.
Tudod, életed helytelen,
de nem tudod, hogyan kell helyesen élned.

Valaha úgy képzelted el,
hogy tölcsérbe folyik le az egész élet,
minden, mit egyszer megteszel,
örökre megszabja jövődet néked.

Már tudod, az élet nem ilyen;
bármikor jöhet egy új fordulat,
mégis: ha feladod elveidet,
nyugodtan köpheted szembe magad.

Itt a tél

Hideg és sötét a reggel megint,
a sarkokban mélyek az árnyak.
Hajamra zúzmarát tél keze hint,
hiába: vége a nyárnak.

Tudom, hogy jöhet még szép kikelet,
annak, ki fiatal még,
de annak, akinek szíve öreg,
már marad a hideg tél.

Már mondtam

Mondtam már, hát nem hallottad? Hejhó! halihó!
Nem lesz minden kiscsikóból büszke csataló!

Miféle anyag?

2010. okt. 31.-2011. jan. 3.

"Hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz, és alakít?"
                              József Attila

Ha neked fontosabb minden egyéb,
miért csodálkozol, ha nekem is az?
Ha semmi kérdésre válaszra nincs remény,
kit érdekel, ha szívem igaz?

Lehetnék férfiként, mint vídia, kemény,
rázhatnám vállamról a keservet le mind hamar.
Hát miféle anyagból vagyok gyúrva én,
hogy egy szavad is szívembe mar?

Mehetnék messze, új kalandra még,
ha más lennék, mint ami vagyok,
s, ha nem lenne fontosabb a hűség, és a fény,
mi néha még szemedben ragyog.

Egy mondat a végtelenről

Ha vízcsepp cseppen, hogy tócsa vízén  hulláma gyűrűt vessen,
ha béka brekeg a tó szigetén egy szélcsendes nyári esten,
ha szél tekereg egy nyírfaligetben, vagy rázza az ablakodat,
ha fárad a lelked, vagy szomjtól epedve dolgozod át napodat,
ha langymeleg éjen nézed a réten fekve a csillagokat,
ha kedvesed teste köré fonod este szeretőn két karodat,
ha gyermeked kedve kiárad nevetve,vagy játszik a szárnyad alatt,
érezd mindig a mindenséggel egynek önmagadat!