csak disszonáns akkordokat fognak le
rajta majd az ujjaim.
Előtte még tanulok reggel, este:
hogy harmóniát véletlenül se
leljek feszes húrjain.
Nem kell a nagyra kisterc, a kicsire nagy,
ha nincs benne legalább hetes.
Ha egy menetbe a nóna be nem zavar,
belekezdeni sem lesz érdemes.
Lassú háromnegyedest pengetek,
vagy egy gyors hétnyolcadost.
Ha a deszkát időben leteszem,
talán elérem még a villamost.
Lisztet játszom, Paganinit,
Ördögtrillát, hibás rondót,
sánta valcert, Albinonit
pengetek, meg Sátántangót,
s hogyha majd ittam pár csöppnyit,
ki nem hagynám Reinhardt Djangót.
Egyszer ezt még mind eljátszom,
egy ezer húros gitáron.
Írok egy új szimfóniát:
sok disszonáns harmóniát.
A jószándék vezet mindig mikor kezdő gitáros kérdi, - Na milyen ahogy játszom?? Sose mondom, hogy hamis, csak azt, hogy disszonáns. :-)) Igy nem sértem meg, és a disszonancia szép is lehet, és az is, bár sokan mondják helytelenül hamisnak. Bár az sem mindegy, ki játszik. Látom az elmélet frankó, jöhet a bőrkeményedés az újjakra, aztán ki tudja?? Soha nem késő elkezdeni, de én inkább az unokádnak javasolnám a hathúrost, Ő is örömet szerezhetne a játékával neked. Klassz a vers, tetszik. ( bocsi! "teccik", igy a megszokott, és a disszonáns)
VálaszTörlésPróbálkoztam ezzel is egy ideig, az alap (tábortűz-) akkordokig el is jutottam, de mostanság csak évente kétszer veszem kézbe a lányom gitárját (még bő fél évig, míg el nem viszi).
VálaszTörlés