Íme, Uram, én előtted állok,
bár el sem hiszem, hogy Te létezel.
ítéletedre, míg hiába várok,
kérdéseimre senki sem felel.
Szabad akaratot adtál nekem,
melléje sok-sok parancsolatot.
Szabadsággal támad élni kedvem?
Szemedben máris csak bűnös vagyok.
Bűnt, ha még el soha nem követtem,
miért is érzem bűnösnek magam?
Ha eleve bűnösnek születtem,
aljasságod miért ily határtalan?
Ha tükörképed én vagyok, Uram,
torzíthatott az a tükör nagyon!
Arcmásod, lásd be, ím ugyanolyan,
mint az állaté, kint az udvaron.
Ha ezek őszinte gondolatok, és tényleg akarod tudni a válaszokat, akkor nagyon közel vagy hozzá, hogy Isten kijelentse magát Neked.
VálaszTörlésMajd szólok...
VálaszTörlésÉrtem...
VálaszTörlésA vers, ha vers, akkor is őszinte, ha nem igazat ír. Egyébként nem vers, hanem egy nagy kalap trágya - sem, mert azzal legalább a földet lehet termőre bírni. Én akkor is megpróbálok őszintén írni, amikor cinikus vagyok (ilyenkor őszintén cinikus vagyok), és akkor is, amikor nem. Más kérdés, mikor mennyire sikerül.
VálaszTörlésSőt, a líra szerepjáték, mint a színész mesterség is az. A színész valóban meghal a színpadon, ha a szerepe úgy kívánja.
Ez a vers reggel még így szólt:
Ím, Uram, előtted állok,
bár nem hiszem, hogy létezel.
Míg mennydörgő ítéletedre várok,
kérdéseimre senki nem felel.
ha bűnt el sosem követtem,
miért érzem bűnösnek magam?
S, ha bűnösnek születtem, mint ember,
hogyan lehet aljasságod ily határtalan?
Ha saját képmásodra teremtettél minket,
ferde volta az a képmás, nagyon!
Hasonlít az sok-sok lelketlen lényhez
odakint az udvaromon.
Mivel változó szótagszámúak voltak a sorok, megpróbáltam valami szimmetriát tenni bele. Először csak váltakozó hosszúságú sorok jöttek ki, majd sikerült az egyforma hosszúságú sorokat kihozni. Egy picit ilyenkor mindig módosul az eredeti értelem, ezzel együtt kell lenni, és ez már olyan dolog, amit a jó költők szakmai tapasztalatból (nagy szókincs ismerettel, érzékkel,de egyre inkább gyakorlatból) szerzett tudással oldanak meg. Közben megváltoztattam a versszakok sorrendjét, és betoldottam a negyediket is. Így lett belőle egy perlekedő ima, avagy dacos istenkáromlás, ki hogyan akarja olvasni, és ha ez a kettősség benne van, elértem, amit eredetileg szerettem volna.
Ezért kezdtem úgy, hogy "ha"..
VálaszTörlésCinikusan viszont teljesen más a helyzet. Így nem lehet Istent szólásra bírni.
Erről eszembe jutott Heine, a nagy csúfolódó utolsó verse, aki élete vége felé jobb belátásra tért:
"Uram ! A lantom összetörve,
A Krisztus szikla törte össze.
Könyörgök mostan lent a porban,
Földig alázva, meghajoltan,
Félig holtan :
Uram, bocsásd meg,
Mit eddig daloltam,!"
Hasonló jókat kívánok neked is!
Ezt kétlem.
VálaszTörlésA költőket a verseiből ismered meg. Ha nem magadat adod a versekben, akkor sosem lehet tudni, hogy ki vagy, mit képviselsz, mit gondolsz.
Egy dolgot elfelejtesz: a színész valóban meghal a színpadon. Amikor már nem hal meg, akkor már rutinból nyomja az előadást, de nem azért ment színésznek: azért ment annak, mert ő meg akar halni a színpadon, és, ha sikerül, a nézőtéren döbbent a csend, és ez nem hatásvadászat, mert valóban meghalt egy ember, aki pár perc múlva meghajol.
VálaszTörlésÉn is megpróbálok minden írásomban meghalni (vagy más szerepbe bújni), és úgy gondolom, azok a szerepek, amiket sikerül jól eljátszanom, többet mondanak rólam (is), mint bármi más, még akkor is, ha éppen azért választottam a közlésnek ezt a módját, hogy bizonyos dolgokat lebegve hagyhassak, vagy elvonatkoztatni tudjak tőlük, miközben feldolgozom őket, és veletek - jó esetben - megtárgyalom.
Ebben az esetben nem a vers, hanem a "majd szólok..." volt a cinizmus. Arra pedig azért volt szükség, hogy el lehessen távolodni a dologtól, függetlenítve lehessen kívülről nézni. A sebész nemhogy magát, de ismerősét, rokonát sem szívesen operálja, hacsak nincs rá szükség. Azt hiszem, a művészek (nem én, tudjátok, az igazi művészek) magukon végeznek műtéteket.
Azok a szerepek, amiket csak játszol, megtévesztik az olvasót.
VálaszTörlésPersze lehet, hogy csak én látom így. Én legalábbis emberekkel szeretek beszélni.
Erre csak azt tudom válaszolni, hogy nem vagyok robot, nem vagyok program, ember vagyok, legalább annyiféle, mint amennyiféle-képpen megszólalok, de ennél sokkal, de sokkal többféle, mint ahogyan mindegyikünk is sokkal-de sokkal többféle, mint amit itt mutat magából. És, ha az, hogy nagyjából miről mit gondolok, mi a véleményem, eddigi mintegy 400 írásomból, és, gondolom, mintegy másfél-kétszer ennyi hozzászólásomból valaki számára nem derül ki világosan, akkor nem csak a verseknek nevezett írások nem érnek semmit, hanem valószínűleg valami obskurus, érthetetlen nyelven írok.
VálaszTörlésDe ezt a közeget úgy hívják, hogy Internet, így sem lakcímemet, sem a bankszámla számomat nem kívánok ideírni, ugyanígy, dolgozzon csak meg a titkosszolgálat is a maga fizetéséért, hogyha portrét akar rajzolni rólam!
És, ha holnap a patás ördögről írok (mint ahogyan már tettem egyszer), nem hiszem, hogy szó szerint kellene venni, mint ahogyan ámokfutó sem voltam még. (De ezt a témát már érintettük).
De nagyon is értelem-szerűnek szánom. Picasso képeinek is van értelme.
Sőt, ezt is írtam már:
Epigramma
Egy dologról egyszer ezt gondolom, más alkalommal azt.
Nevezhetsz engem így ezért: "Tudatlan, sült paraszt".
De ha egyszer mindig, mindenről majd ugyanazt gondolom,
Versírásra nem marad időm: etika órát kell tartanom.
2010. augusztus 20.
Na ez ma is igaz :-)
Úgy értettem az emberekkel, hogy nem felvett, eljátszott szerepekkel.
VálaszTörlésDe semmi gond, "a jó pap is holtig tanul."
De igen, pontosan: szerep, szerep, szerep, lehetőleg mind olyan, ami vagy így, vagy úgy illeszkedik rám, különben nem tudnám hitelesen eljátszani. Tehát mégis csak belőlem egy darab. Bizonyos esetekben ekkora, hogy ködösíteni sem restellek, ne legyen olyan feltűnő, máskor olyannyira csekély, hogy erőlködnöm kell a hitelesség látszatáért.
VálaszTörlésHa nem így lenne, lassan nem lenne mit írnom, hiszen az életrajzom vége felé járnék.
Aki rendszeresen olvassa az írásaimat, bárki pontosan meg tudja Neked súgni, melyik vers álarc, melyik valóság, és milyen foka a valóságnak. Attól tartok, nem vagyok én olyan jó ködösítő...