Lebaltázva

(Blog)

Megint lebaltáztak engem egy fórumon,
kínrímemet miért nem optimistán írom?
Marhára feldobnak az ilyen kritikák,
majd rászánom magam, írok egy csasztuskát.

Írok egy jövőbe mutató poémát,
csattogó zászlókkal, éneklek poétát,
aki legény lesz (volt is már!) a gáton,
és még soha sem volt szemét a lapáton.

Barna, kun bajuszát legényesen pödri,
pedig ötven évét már vállán cipeli,
mégis optimistán tekint a jövőbe,
kezében egy tagkönyv: azt tartja előre.

Vigyázó szemeit főnökére veti,
őt követvén szinte Istenét követi.
Soha nem volt kétség egyenes szívében,
mikor asszonyát ölelte a sötétben.

Ő lesz az emberünk! Tegnap még elhitte,
hogy saját jövője kezébe lesz téve,
mára megtanulta: mégis ad a gazda,
neki semmi dolga, hogy nyugdíjat kapna.

Holnapután megint fordulnak a szelek,
emberünk darabig majd megint didereg,
hiszen már vagy húsz év is eltelt azóta,
hogy a munkahelyét eladták alóla.

Ezt is a régi rend hívei művelték,
pedig milyen szépen telnének az esték,
hogyha a sok okos embert hagyták volna,
hogy a szekerünket jó irányba tolja,

és a gonosz sátán a vörös képében
nem dőzsölne most is még ott a tévében -
illetve, mit mondok?! Most már nem ott a baj,
de még mindig gonosz ármánykodás zavar,

amivel a tiszta, jó lelkű atyánkat
támadja a gonosz külföldi utálat,
pedig milyen igaz annak minden szava,
pontosan úgy beszél, mint a pártfőiskola

oktatója beszélt a forradalomról,
hogy fülkékben hajtja végre a nép, akkor,
amikor már túl jól megy neki a sora,
ahhoz, hogy vasvillát szúrjon az urakba.

Kavarognak eszmék a fejekben szépen,
nem lesz ennek vége soha e sötétben,
míg a zembereknek el nem megy a kedve
az "új" társaságtól is egész életre.