Ami volt már, újra előkerül.
A hibás lépések sorától egyre kevésbé félek:
sorsától az ember úgysem menekül.
Nem egyfajta fatalizmus ez, én úgy gondolom,
bár van benne sok determináció:
a kabát szabása is marad, ha másként gombolom
és semmit sem ér sok spekuláció,
hogy melyik úton érünk végül révbe.
Nem tőlünk függ az csupán.
Tervezünk mi, Isten végez,
ahogyan sokan mondanák.
Thézeusznak Ariadné adott aranyfonalat,
saját hajából fonta azt,
sok ember számára az írott malaszt
jelenti a követendő utat.
De mit tegyen, akinek aranygombolyagja régen elgurult,
és hiába vár világosabb holnapra,
az ég feje fölött már bealkonyult?
Térkép, ha volt, már régen elveszett,
újat rajzolni nem is érdemes,
hiszen folyton csak változik a környezet,
és a változás sokszor olyan heves,
hogy minden füstté lesz egy perc alatt,
ami olyan sziklaszilárdan állt.
Mit tehetsz, ha nem leled emberi utad?
Keress tovább!
Még ne várd az éjszakát!
Keresem szorgalmasan...
VálaszTörlés