A hegyek fölött vöröslik a Nap?
Hogy az ember gerince nem roppan?
Régen láttam már arany hidat?
Utoljára sok-sok éve volt már,
egy elmúlt tél kora reggelén,
amikor még lent, a parton sétált
két fiatal ember: Te, meg én.
Lábunk előtt fehérrel borítva
ott hevert az egész nagyvilág.
Kinn, a jégen, kezemet szorítva
énekeltél Ave Mariát.
Mit fabulálok e versben össze?
Hisz az ének máskor volt! Talán
egy borongós délutánon, ősszel
egy elhagyott templom udvarán.
Rá sem léptünk ott a síkos jégre:
fontosabb volt a biztos tudat,
hogy a gyermek megfogant hát végre;
és a hír a jövőnkbe mutat.
Mit meséljek, amit még nem mondtam?
Az első gyermek régen elhagyott.
Követte őt azóta a másik:
maguknak alkotnak holnapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.