2012. január 7., szombat

Lázár elvtárs és a kötvények

Lázár János polgármester és Korsós Ágnes főjegyző 2006-ban a hódmezővásárhelyi önkormányzat nevében 694 darab, egyenként 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. Ez - ugye - azt jelenti, hogy Lázár (FIDESZ) elvtárs 69 400 000 Svájci Frank hitelt vett föl közvetetten a kötvényt jegyzőktől, közvetlenül az Erste Banktól. Idáig rendben is lenne minden, csakhogy a FIDESZ kormány dicsőséges elmúlt majd 2 éve folyamán a felvételkori 173,1 Ft-os svájci frank árfolyama 251 forint fölé emelkedett a gazdaság fellendülése jegyében.
Ezért Lázár elvtárs perrel fenyegeti - na kit is? Magyarország Kormányát? Nem! - az Erste Bankot, mondván, az önkormányzat nem ismeri el a teljes tartozást. Azaz: Lázár elvtárs képviselői fizetésének őszi emelkedése jogos a forint inflációja miatt, a tartozás emelkedése ugyancsak emiatt nem jogos.

Lehetséges, hogy az önkormányzat felelőtlenül gazdálkodó vezetőjét bíróság elé kellene állítani? Erre éppen kiváló lehetőséget nyújt éppen Lázár elvtárs pártjának, a FIDESZ-nek a  nemzeti vagyonról szóló törvénye, ami - láss csudát! - furcsa módon a FIDESZ-es vezetésű önkormányzatokat (merthogy kis hazánkban szinte kizárólag csak ilyenek vannak) sújtja leginkább. Ha újabb fejvadászat indul a narancsos bolsevik Párton belül, még erre is lehet alkalom!

Mint tudjuk, a 2006-os önkormányzati választásokat a FIDESZ nyerte meg. A fővárosi közgyűlésben 66 mandátumával lett a legerősebb frakció a beszalámizott KDMP-vel szövetkezve (ja kérem, a történelem ebben is ismételte magát). A megyékben a közgyűlések - Somogy és Heves megye kivételével - FIDESZ többségben alakultak meg. Heves megyében MSZP többségű közgyűlés alakult, miután az MSZP frakció egy FIDESZ-es képviselőt maga mellé állított, Somogyban szavazat egyenlőség volt. 23 megyei jogú városunk közül 15-ben alakult FIDESZ illetve FIDESZ-KDMP többségű közgyűlés.

Ezek után a 2010.-es parlamenti választásokon győztes narancsos bolsevik (azaz többségi) párt, mivel nem látja biztosítottnak az önkormányzatok költségvetési fegyelmét - azaz a FIDESZ vezetése nem látja biztosítottnak a FIDESZ vezetése alatt álló önkormányzatok költségvetési fegyelmét - felügyelete alá vonja az önkormányzatokat.

Lázár elvtárs (a FIDESZ elvtelenségek sorozatának elv társa), a felelőtlenül gazdálkodó önkormányzatok tipikus FIDESZ-es vezetőinek egyik mintapéldánya, pedig kifogásolja, hogy az ő irányítása alatt álló, FIDESZ-es többségű önkormányzat felelőtlen gazdálkodása következményeképpen felhalmozódott kölcsönöket a neki hitelező bank szeretné visszakapni. Ezért jogszabályt készít elő, ami a felelőtlenül gazdálkodó FIDESZ-es polgármesterek által irányított FIDESZ többségű közgyűlésekkel ellenőrzött, felelőtlenül gazdálkodó FIDESZ-többségű önkormányzatokat húzná ki abból a csapdából, amibe narancsos politikusaik vezetése alatt belesétáltak.

Ez ugyanaz az egy kaptafa, amit főnökétől tanulhatott: gazdálkodni nem tudunk, de az lesz a törvény, amit mondunk. Elődeik is ilyen megfontolásból kezdték el a gyapottermesztést a Nagy Magyar Alföldön, és ilyen megfontolásból rendelték el a gumipitypang ültetvények létesítését is. Ugyanez a szemlélet állt a Dunai Vasműnek a Duna völgy legveszélyesebb pontjára, a dunaújvárosi magas löszfal tetejére történő telepítése mögött is.

Látjuk: politikusaink semmit sem tanultak de mindent felejtenek. Rosszabbak, mint Lajos Fülöp, aki csak nagy nehézségek árán menekült meg a kivégzéstől. De ne feledjük: a forradalmak (a francia, a bolsevik is) csak saját vezetői likvidálása útján voltak képesek tovább fejlődni.

Amikor narancsos Kósa elvtárs szavára, amivel államcsődöt vízionált, zuhanni kezdett a forint, a FIDESZ frontemberei élükön a szóvivő Szíjjártó Péterrel - arról beszéltek, hogy egy politikus szavára nem mozdulnak meg a tőzsdék. Azon kívül, hogy ez igaz lehet agy FIDESZ politikus fejlődést és haladást hazudó hablatyolása esetén, a mai nap történései is azt mutatják, amit már akkor is mindenki tudott: vagy a teljes FIDESZ vezérkar szenved az aggkori dementiia tüneteiben, vagy jó kommunistához méltó szokás szerint tudatosan hazudik.
Fellegi mai beszéde közben a forint esése annak hírére megállt, hogy a narancs színű ócsakavas-teknő kapitánya újabb merész, 108 fokos fordulatot óhajt végrehajtatni teknőjével: vagyis mégis csak tárgyalásokat kezdünk a hazazavart IMF-fel.
Ebből az következik, hogy a FIDESZ erős embere, Kósa tavalyi nyilatkozata és Szíjjártó kormányszóvivő nyilatkozata vagy egyszerű - és a FIDESZ politikusoktól megszokott - pofátlan hazugság volt, vagy olyan ignoranciáról tanuskodik, ami elképesztővé teszi azt a merészséget, hogy egy ország sorsát ennyire tudatlan emberek kezébe teszik választóik.

Mindenesetre a FIDESZ-nek az "elmúlt másfél év" alatt sikerült elérnie, hogy az országmentő, adósságcsökkentő politika eredményeként, a magánvagyonok eltulajdonítása és a népnyúzó adópolitika után is stabilan magas államadósság tovább emelkedjen, és olyan rekordokat érjen el, amilyeneket még soha Magyarország történetében - és most az országról és nem a Köztársaságról beszéltem, összhangban a Tákolmány szellemével.  A FIDESZ vezette országot - hogy pontosabb legyek: annak pártállami vezetőit és vezető politikusait - fél Európa fitymálva emlegeti, és már csak rutinból is megcsuklóztatja az időpontért ácsingózó gazdasági minisztert. A miniszterelnök is hiába feszít idétlen vigyorral az EU vezetőinek csoportképén, lesajnáláson kívül mást nem kap. A német közszolgálati televízióban gyermekek számára készül rajzfilm arról, hogyan jár egy ország, amelyben a kormány a magyar kormányéhoz hasonló túlhatalomra tesz szert.

Az ország csődkockázata soha nem látott csúcson, az állampapírokkal szembeni hozam-elvárások Lajka kutya űrutazásának pályája magasságában, a narancsos titánok országvesztő - izé - -mentő politikájának ez a következménye. Várjuk az egymillió bozótvágót, akik majd Orbán Viktor modernizációs gazdaságpolitikájának következtében venyige tűzzel hajtják majd ide-oda kanyargó hajónkat a narancsligetek felé - ha a kapitány egyszer hajlandó lesz lerakni a kezéből a rumos butykost, amíg az utasok és matrózok meg nem elégelik a sok tengeri betegséget és tisztjeivel együtt bele nem vágják a tengerbe az egész kalózbandát.

A fideszes képviselők bizalma azonban rendíthetetlen Pártunk és Kormányunk vezetőiben. Mondjuk az enyém is az lenne, ha az ő teljesítményük mellett növelték volna a jövedelmemet az elmúlt év során az ő szintjükre, és nem csökkentették volna. Szerintük most "azért van kényszerhelyzetben a Kormány, mert a helyes gazdaságpolitikai döntések kommunikációja volt elhibázott."
Tudjuk:  Orbán Viktor, mint rossz kommunikátor. Ez az ember soha nem is értett máshoz, mint a beszédhez. Ahhoz viszont kiválóan (eltekintve attól az esettől, amikor felmosta vele a padlót a miniszterelnök jelölti vitában az azóta kegyvesztett Gyurcsány Ferenc). Az elhibázott kommunikáció példájaként azt hozzák föl, amikor a kormány a jegybanktörvénynek más tervezetét küldte meg az Európai Központi Banknak, mint amit végül beterjesztett az országgyűlés elé. Ez nem az elhibázott kommunikáció számlájára írható eset volt: csakis Orbán Viktor természetéből származó stratégiájának folyományaként értékelhető magatartás logikus folyománya. Az a politikus, aki az egész választási időszakot úgy vitte végig, hogy gyakorlatilag semmit nem hozott nyilvánosságra terveiből, majd, amit mégis kiszivárogtatott, minden tételében másként lépte meg; az a politikus, aki évtizedes pályafutása során még soha nem bizonyult szavahihetőnek; akinek frakciótársai "térdre csuhás!" beszólással derítették jobb kedvre magukat az azóta "koalíciós partnerré" bedarált kereszténydemokrata párt politikusának beszéde alatt, csakis ezen az úton képes politizálni. 
Mindenki, aki figyelemmel kíséri egy kicsit is a magyar belpolitikát - és értesüléseit nem kizárólag Pártunk és Kormányunk közpénzekből fenntartott, cenzúrázott fórumairól szerzi be -, ismeri Orbán Viktor 2006-os, még az őszödi beszéd kiszivárogtatása előtt európa kormányfőinek elküldött táviratát, amelyet a Wikileaks hozott nyilvánosságra: "pay no attention to what I say to get elected" (ne fordítsanak figyelmet arra, amit azért mondok, hogy megválasszanak). E táviratával szinte egyidőben jelentette ki a CNN-ek adott interjúban, 2006. szeptember 23-án "Én még soha sem hazudtam az embereknek", reagálva Gyurcsány Ferenc egy kijelentésére, ami szerint mindegyik párt hazudott már. A kormányfő szavahihetőségét szintén jól mutatja a 2011. évi adótörvény-módosulások valamint a nyugdíj pénztárak ügyében kifejtett kommunikáció, csakúgy, mint az összes, a rendszerváltó kerekasztal tárgyalásokon lefektetett elvek alapján fölépített jogszabály-rendszer szétverését kommunikáló kormány-mgnyilatkozások sorozata, az egymillió új munkahelyről és a 2 héten belüli rendcsinálásról szólókról nem is beszélve.

Kizárólag 2 oka lehet annak, hogy Pártjuk és Kormányunk teljesítménye és etikája után egy magyar választó hű maradjon a FIDESZ-hez. Vagy butaság, vagy közvetlen érdek.

7 megjegyzés:

  1. Legszebb az egészben, hogy Hódmezővásárhely adóssága a No.1 egész Magyarországon.

    VálaszTörlés
  2. Persze azért azt hozzá kell tenni, ez a fajta mentalitás az ország politikai vezetésének többségére jellemző. Ezért áll itt az ország, amely a rendszerváltáskor a kelet-európai régió legreményteljesebb tagjaként kis-ausztriai életszinvonalban reménykedett.

    VálaszTörlés
  3. Nem lehetnénk mi a legvidámabb barakk!:-))) Szerintem van nosztalgia, csak már azt sem merjük bevallani, hogy az átkos néha igazságosabb volt, mint ez a frankó demokrácia.(persze mi akartuk) Most pofázhatsz Joe barátom, le se xarnak. Ha a jelenlegi miniszterelnök úrnak lenne egy kevés ön becsülése, már régen egy fagyizót nyitott volna Bécsben, és nem emberek millióival szórakozna...

    VálaszTörlés
  4. Ami engem (sok más dolgon kívül) zavar, és egyebek mellett ezért is nevezem egyre inkább "narancsos kommunistáknak" a FIDESZ pártot, az, hogy csakúgy, mint fiatal koromban, most is sorok közti olvasással kell találgatni a valós célokat és szándékokat. Vagy nincsenek ilyenek (a saját zseb stabilon tartásán kívül), vagy olyannyira tudja Orbán Viktor is, hogy gazemberség, amit csinál (az egész "unortodoxiája"), hogy ezért nem közöl(t) előre semmit semmiről.
    Anno az élt meg, aki jól tudott olvasni a Szabad Föld, majd később a Népszabadság sorai között. Így lehetett kideríteni, hogy Hruscsov, majd Brezsnyev elvtárs mit üzent Kádár elvtársnak valójában, és mikor áll le az Új Gazdasági Mechanizmus stb. Ma azt találgatjuk, vajon a Központi Bizottság zárt ajtós ülésén milyen újabb ötlettel állhat elő valamelyik KB tag, hogy a seggüket mentsék.

    VálaszTörlés
  5. Különös pikantériája a dolognak, hogy Lázár milliárdos vagyonának csinos részét éppen valuta, értékpapír és részvény-spekulációval szerezte. (Saját bevallása szerint.)
    Vajon mi tartotta vissza, hogy a profitja egyrészét visszaadja a banknak, mondván: osszuk meg a kockázatot, osszuk meg a nyereséget!
    Kedves Joe! Nem kekeckedésből, de az indító számból egy nullát ki kellene iktatnod, mert nem jön ki a szorzás eredménye.Az utolsó bekezdésedben a Szabad Föld cserélendő Szabad Nép-re.
    Az utolsó mondatod kicsit igazságtalan, (az, hogy találgatnunk kell a zártajtós ülések témáját) magam már többször is hallottam ilyen ülés után, közölték: a kormány MEGFELELŐ határozatokat hozott.
    Ó, azok a nosztalgikus MSZMP-idők...

    VálaszTörlés
  6. Minden észrevételben igazad van. (Hogy a fene egye meg!)

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.