Több ezer tüntető gyűlt össze péntek este 7 órára a fővárosi Kossuth téren, ahol délelőtt fideszes politikusok lebontották a tavaly októberben felállított kordont.
"Ezúton tájékoztatjuk a köztársasági elnököt, hogy a rendőrség eljárását és az emberek szabadságjogainak korlátozását egyértelműen alkotmányellenesnek tartjuk. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elutasítja a vasfüggöny-politikát, így a maga részéről eddig is mindent megtett és ezután is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az emberek alkotmányos jogai, különösen a véleménynyilvánítás, a szólás és a gyülekezés szabadsága maradéktalanul érvényesüljenek." adta ki a FIDESZ EP képviselője: Szájer József közleményében.
"Tájékoztatjuk a köztársasági elnököt, hogy felszólítottuk Magyarország minden polgárát, hogy az Alkotmány adta kereteken belül tegyenek meg mindent a demokrácia és a szabadságjogok védelme érdekében." - írja a képviselő.
Pardon! Ezek a nyilatkozatok 2006.-ban hangzottak el.
2012. január 2.
19:00
rohamrendőrök érkeznek, akik lezárták a környékbeli utcákat.
20:07 Véget ért a hivatalos demonstráció
Este nyolc órakor véget ért a demonstráció, a hangszórókból Illyés Gyula, Egy mondat a zsarnokságról című verse szólt. A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy békésen fejezzék be a tüntetést. Többen átmentek azonban az Operaház elé, ahol a tömeg bekiabálásokkal zavarja meg az ünneplőket. Nagy a rendőri készültség.
20:26 Élő rendőri sorfal az Operaház körül
Annak ellenére, hogy hivatalosan véget ért a demonstráció egyre többen gyülekeznek az Operánál. A rendőri jelenlétet is megerősítették, sőt élő sorfallal védik az Operaházat, a Ferenc józsef számára épített királylépcsőt át nem látszó, embermagas kordonnal takarta el az Orbán Viktor és sleppje védelmére érkezett rohamrendőrség, és biztos, ami biztos, erős fényszórókkal világított a tömegbe, hogy a vakító fényben még véletlenül se lehessen látni a törpe egeret, amint a védelmére kirendelt sorfal mögött távozik.
Széles Gábor, mint az "átlagemberek" képviselője, Bayer Zsolt, mint az igazság bajnoka és Pataki Attila Orbán-szimpatizánsoknak rendez tüntetést szombatra. Vicces fiúk: nem vették észre, hogy most a törpepapagáj van kormányon?
Egészen friss hír a hvg-ben, hogy a FIDESZ által állított Magyarország-elnök, Schmidt Pál 215 oldalas doktori disszertációja, amelyet summa cum laude minősítéssel védett meg 1992-ben, 180 oldalon keresztül bekezdésről bekezdésre, gyakran szóról szóra egyezik Nyikolaj Georgijev 1987-ben Lausanne-ban kiadott munkájával: Analyse du programme olympique (des Jeux d'Olympiade). Egy másik oldal szóról szóra egyezik Hristo Meranzov és Georgijev 1985-ben megjelent, Analysis of the Olympic Programme (Az olimpiai program elemzése) című munkájának egy oldalának a fordításával. A két "forrásmunkát" a doktorandusz magyar címmel megadta az irodalomjegyzékben, holott egyik sincs a mai napig sem magyarra fordítva.
A HVG elemzése szerint dr Schmidt Pál disszertációjának 35 oldala, amelyen bemutatja az újkori olimpiai mozgalmat, a televíziónak és a gazdaságnak az olimpiákra gyakorolt hatásait fejtegeti, valamint az olimpiák jövőjéről ír, nem ezekből a "forrásokból" származnak.
Az államfő azt jelentette meg magáról a Vendégségben: Schmitt Pál című könvben -nyilván e sporttörténeti összefoglalóra utalva -, hogy "ledoktoráltam filozófiatörténetből. Kisdoktorim van a Testnevelési Egyetemen"
A disszertáció megvédésének idején hatályos doktori szabályzat az akkori Testnevelési Főiskolán a plágium esetén a doktori cím visszavonásáról, annak használatának megtiltásáról, a személyi igazolványból történő kivezetésről, és a doktori címtől való megfosztás tényének a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben történő közzétételéről rendelkezett. A Testnevelési Főiskola azóta a Semmelweis Egyetem részévé vált, az egyetem szabályzata nem tartalmazza a fokozat visszavonásának módját.
Nem csak a környezetemben élő értelmesebb emberek, hanem a Yale egyetem szociológusa, Szelényi Iván szerint is igen valószínű, hogy Orbán Viktor és közvetlen környezete tudatosan államcsődöt akar előidézni. A csőd "megfelelő" menedzselésével ugyanis elérhető, hogy a gazdaság egy 30-40 évvel korábbi életszínvonalat biztosítva stabilizálódjon.
Az államcsőd az állam fizetésképtelenségét jelenti, azaz a forint drasztikus leértékelődésével, itthon hiperinflációval, az állami szolgáltatások, így az oktatás, egészségügy és közigazgatás ellehetetlenülésével jár. A munkanélküliség drasztikusan megnő, a közalkalmazottak (például: orvosok, kórházi személyzet, tanárok, óvodák, bölcsődék dolgozói, művelődési, önkormányzati intézmények, központi költségvetési szervek dolgozói - pl APEH dolgozók :-)) - stb., rendőrség, vám- és pénzügyőrség, határvédelmi szervek), állami vállalatok alkalmazottai (MÁV, BKV, stb.) nem kapnak fizetést és az állam által szavatolt társadalombiztosítási kifizetések: szociális és egészségügyi támogatások és nyugdíjak is megszűnnek.
Ezután megszűnik az állami intézmények víz- és áram ellátása és fűtése. Leáll a tömegközlekedés, és megszűnik a közvilágítás. Mindennek, valamint a rendfenntartó szervek pénztelenségének következtében megnő a bűnözés, és egy-két hónapon belül az utcán fosztogatnak a tömegek, és/vagy életbe lép a statárium.
" Orbán Viktor és közvetlen környezete tudatosan államcsődöt akar előidézni. A csőd "megfelelő" menedzselésével ugyanis elérhető, hogy a gazdaság egy 30-40 évvel korábbi életszínvonalat biztosítva stabilizálódjon. "
VálaszTörlésSátáni terv.
"...növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat." Az idézet az Orbán Viktorért szervezett ellentüntetés facebookos oldaláról származik, nyilván már mindenki ismeri. Bayer Zsolt, Bencsik András, Bencsik Gábor, Bíró Ica, Pataki Attila, Pozsonyi Ádám, Schulek Ágostonné, Stefka István, Szentmihályi Szabó Péter, Szalay Károly, Széles Gábor Szőnyi Kinga szervezik a miniszterelnök melletti szimpátia tüntetést.
VálaszTörlésNézzük csak meg a fenti felhívás elején lévő állítás igazságtartalmát a legfrissebb és régebbi, a hazai és nemzetközi sajtó ingerküszöbét elérő hírek tükrében!
A., Nyilván hazug és elfogult az a híradás, ami a Köztársasági Elnök Hivatalának kommünikéjéből származik, ami szerint Schmitt Pál doktori dolgozata azért nem plágium, mert
1) hiánypótló munka
2) mert történészprofesszorok bírálták
3) mert Nikolaj Georgiev sporttörténészt, akitől lopott, személyesen, jól ismerte
4) mert együttműködtek több résztéma megtárgyalása során
5) mert a két munka legfontosabb alapforrásai azonosak.
B., Nyilván hazug és elfogult volt az a hír, ami szerint a magyar kormány befagyasztotta a forint árfolyamát,hogy függetlenítse azt a piaci árfolyamtól, ily módon tett kárt külföldi bankoknak.
C., Nyilván hazug és elfogult a hír, hogy a magyar kormány a nyugdíjpénztár állami költségvetésbe olvasztása után az ország eddigi legnagyobb hiányát állította elő.
D., Nyilván hazug és elfogult a hír, mi szerint az orbán kormány úgy csökkenti saját tervei szerint a költségvetési szféra méretét, hogy eredeti tervei szerint egymillió új munkahelyet hoz létre közpénzekből.
E., Nyilván a Kormány állítása hazug és elfogult, ami szerint a kormány - a munkanélküliséget csökkenteni kívánván - 6369 fővel növeli a munkanélküliek számát január hónapban a közszféra leépítésével. Ez azért sem lehet igaz, mert a Nemzeti Ügyek Politikája, program 27. oldala a közpénzekből történő munkahelyeket tűzi ki célul, például 300 ezer új közmunkahely megteremtését 2014-ig.
De tételezzük fel, hogy Orbán Viktor kormánya ezúttal - véletlenül - igazat állít! Ekkor nyilván Orbán Viktor Kormányának, pontosabban Nemzetgazdasági Minisztériumának állítása, a 2011. augusztus 23.-án közzétett Magyar Munkaterv a hazug és elfogult, amiben az szerepel, hogy 2015-ig 400 ezer új munkahely jön létre. Ebből a töméntelen új munkahelyből 2012.-ben 80% lesz közmunka - azaz a költségvetés által fizetett, a közszférába tartozó munka -, 2015-ben pedig minden három új munkahelyből egy a nyílt munkaerőpiacon újonnan (vállalkozás által) létrehozott állás lesz, azaz 2/3-a a költségvetésből fizetett, a közszférába tartozó új munkahely.
Nos, hogy a két állítás közül melyik a rosszindulatú, hazug és elfogult az Bencsik úrék és facebookos csoportjuk megítélésére bízom. Nyilván egyik sem...
Bíró Ica azóta kiszállt a csoportból.
VálaszTörlésEz a kormány már a hivatalba lépése előtt is hazudott, amit aztán ma is folytat.