Van, hogy a semmi csalogat,
nem akarok jutni följebb,
bizonytalanért biztosat
sem kívánnék sosem tőled.
Van, amim van, nem ér semmit
visszanézve megtett útra,
de ami volt, most már nem nyit
látó szemet nézni újra.
Sötét erdőn rövidebben,
jaj!, csak ritkán járt a lábam.
Jeges télen, nagy hidegben
ritkán, és csak belül fáztam.
Széles út a hátam mögött,
bár nem kocsin járok: gyalog.
Miért voltam ilyen lökött?
Kérdezd azt, aki alkotott!
És most van, hogy hív a semmi,
ott gomolyog körülöttem,
könnyű volna arra menni:
fényben soha sem fürödtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.