Az éj sötét. A fellegekből
szürke hó szitál.
Hihetetlen, hogy ide még
visszatér a nyár.
A tört betonnak szélein
a vasrudak kiállnak.
Régi, boldog éveink
ha voltak, szélbe szállnak.
Eső csorog, vagy hó szitál,
nincs napsütés soha.
Az ember csak néz. Mire vár?
Nem sorsa mostoha:
a lelke oly sötét, komor,
hogy nem derül föl már,
mindegy, hogy fent ragyog a Nap,
vagy szürke hó szitál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.