Konyha, asztal, szekrény, ágy,
megváltozott mind nagyon.
Az emlék horzsol, és nem lágy.
Mi van, hogyha úgy hagyom?
Még soha nem volt panel
lakás, ahol éltem én.
A pizsamám nem flanel,
mégis meleg éj delén.
Mint doboz, a kis szoba.
Csönd. Nem hallik semmi zaj.
Miért vagyok úgy oda,
hogy szemembe hull a haj?
Zappa, hatvannyolc talán.
Akkor gyerek voltam én.
Visszhangzik szobám falán.
Mára már nincsen remény.
Fehér falak mindenütt.
Nyugtató a félhomály.
A délután ráfeküdt
a szívemre. Jaj, de fáj!
Messze már a hegy, liget,
lépcső, alján kis kapu.
Egyre gyorsabban üget
az idő velem. Ez tabu!
Várni: éjre jön az éj,
s nappalra is éj talán.
Az életben semmi kéj.
Mi áll majd a sors falán?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.