étekül hiába kínálnám magam.
Belém törik foga, s bennem, mint kőben
fehérje, vitamin épp csak annyi van.
Megrágott, kiköpött engem az élet.
Nem volt rám szüksége senkinek soha.
Beletörődtem, és most már nem félek,
halálig maradok szürkén ostoba.
De tényleg ostoba mind, aki hagyja,
hogy élete a semmibe hulljon szét,
holott életében ő sem tagadja,
hogy szeretné átélni azt a mesét,
amelyet még nem élhetett át senki?
Ostobaság lenne embernek lenni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.