Acélkék eget látok,
amelyen délre húznak a vadludak.
Közeleg most már az átok,
beteljesedik minden rossz gondolat.
Üres a táj, és úgy fúj,
mintha a jövőt fújná tova a szél.
Minden régi, hiába új.
Reményekről a pusztán semmi nem beszél.
Itt-ott lerobbant házak,
és mintha belőlem szállt volna tova,
a szél elvitte a lázat.
Ami maradt, nyomorult, tétova.
Üres a világ, nincs jövő.
Elment. Ami még maradt, a semmibe rohan,
és csak a lelkeket átszövő
rothadás emészt fel mindent fortélyosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.