Ha meghalok, fa nő ki szívemből,
göcsörtös-tüskés akácia fácska.
Meg sem is áll, az egekig felnől,
de lehajlik földre százezernyi ága.
Azon kapaszkodik majd a felhők fölé
minden nappal, éjjel milliónyi lélek.
Sokuk beakad majd éles tüskék közé,
ki nem szabadíthatom én, attól félek.
Jobb lenne talán, ha almafává lennék,
szakajthatna rólam minden éhes ember,
és ez többet érne, mint egy ékes emlék:
Földünkön az éhség annyi, mint a tenger.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.