Egy holdkráterben vakító a hajnal,
a terminátor kés-éles határ.
Ész nem, az esztelenség jár ott bajjal,
oxigénhiány űzhet, nem tatár.
A szirteknek ott éles tarajuk van,
nem homályos a múlt, sem a jövő,
ami még jöhet, azt mindig is tudtam.
Nincsen esemény, amely meglepő.
Földárnyékban az éj koromsötét lesz,
de mindig világítanak csillagok.
Dermesztő hideg téríthet ott észhez:
nagyon fázom, de még most is itt vagyok,
bár egyedül, mégis azt viszem véghez,
amiért jöttem, és a szívem dobog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.