2018. május 4., péntek

Földreform

A most leköszönő agrárminiszter végrehajtotta az ország legnagyobb hátraarcát 1945, a földosztás óta, ezzel megteremtve a XXI. századi nagybirtokrendszert.
A termelő szövetkezetek szétverése óta történt leglátványosabb változás volt, hogy az adófizetők pénzén - az állami tulajdonú Hitelbank finanszírozásában - hozta létre Ártunk és Orbánunk a XXI. századi magyarországi földbirtokos osztály maroknyi nagybirtokosát.
Azaz ismét a jól bevált FIDESZ-Orbán formulát játszotta ki: a köz többszörös támogatásával fosztotta ki a közösséget.
Az elárverezett földek negyedét olyanok nyerték el az árveréseken, akik törvényesen nem is indulhattak volna az árverésen, hiszen nem az adott megyében volt állandó lakhelyük, azaz nem helyi gazdák voltak. Az Orbán-banda régi kimondott célja volt a magyar nagybirtokos-nagytőkés csoport
megteremtése. Ezt rendre a közvagyon rablásával-fosztogató-osztásával vitte véghez, nem pedig a tőkekoncentráció versenyével.
A haver gázszerelő állami támogatásával így 1550 hektár föld  került kezére, sokan tudni vélik, hogy a nem túl éles eszéről ismert nagytőkés valójában a Gazda (Sztálin beceneve volt a 30-as évek Szovjet-Oroszországában) strómanja.

Az elmúlt időszak ötletei közé tartozott a különböző  foglalkozások - jobb felügyelhetőség miatti -
kötelező kamarákba szervezése is. Így a FIDESZ - illetve annak alapító tulajdonosa: Orbán Viktor és legszűkebb bandája -  nem csak az állami alkalmazottakat, tisztviselőket,  orvosakat, tanárokat, de az elvben tőle független földtulajdonos gazdákat is tökéletesen ellenőrzése alatt tudja tartani.

Miután a Kormány még az élelmiszeripari termékek minőségellenőrzését is képtelen volt - kötelező állami feladatként - ellátni, így eshetett meg, hogy külső forrásból ocsúdva használhatta föl a propagandájához a multinacionális élelmiszer gyártók minőségi eltéréseit, hasonló módon a vörösiszap-katasztrófához, ami szintén az állam diszfunkcionális működésének: elégtelen felügyeleti tevékenységének volt egyenes következménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.