gomolyog, mint köd a tengerpartokon,
falak nélküli, fedetlen hodály,
benne fogva tartott ismerős, rokon.
A semmi lefolyó, rózsás folyadék,
vízzel öblíthető, vörös ragacs,
kínlódva átvirrasztott, végtelen éj,
két grammnyi dörrenés, amit nem fojt el szivacs.
Semmi a láng, alvóra tekerve,
vers, amelyet nem írnak meg sosem,
az ember életre vonatkozó terve,
a lehetséges igenek között a nem.
A semmi a lét, ha már véget ért,
és előtted áll még végeláthatatlanul,
amikor már nem érzi a mesét
az ember, aki saját hibájából sem tanul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.