Homloka fénye villan

Egyre csak ő jár balga fejemben.
Nem lehet onnan elűzni se', bár
hogyha előjött, visszatemettem
mindig: rég elmúlt az a nyár.
Hinni se mernék vaksi szememnek,
járva az utcát és tereket:
villan a homloka fénye, s eszemnek
vége, hideg ráz, láz fenyeget.
Jól tudom, elmúlt már az az élet,
messzire szállt el a régi idő.
Mégis a régmúlt képei élnek,
már-már elhagy az életerő.
Varjú károg a ház tetején, kusza
kertben a sárgarigó dala száll,
új lomb zöldül, csalfa remény, hogy a
szívem a régi tavaszra talál.
Annyira kellene már ölelésed!
Szívem megroppantja a vágy.
Túl szomorú már így ez az élet:
éjjel-nappal hűvös az ágy.