bemondani a tutit biztosan?
Hogyha majd egyszer a sírba kell mennem,
úgyis elfelejtesz hamarosan.
Nem marad utánam semmi,
csak néhány firkált irka lap,
amit, ha el kell majd menni,
lesz, aki gyorsan tűzre rak.
Ezt nem pesszimizmus mondatja velem,
ez olyan tény, ami bizton várható,
hiszen nem jelentős semmi énekem:
ha új Nap süt, elolvad mind, mint a hó.
Írhatnék, persze, egy szebb világról,
ahol a Nap mindenkire egyformán ragyog,
s az emberek nem egy jobb királytól,
várják: maguknak építik föl a holnapot.
Írhatnék, hogyha hozzá erőm lenne,
hogyha nem csalódtam volna már annyit benne,
és ha nem látnám romokban hazámat,
és nem rágná érte is szívemet a bánat:
szép hazámért, ahol nem tartanak magyarnak
sem sokan, és látnának bár háttal falnak
dőlni, mert a szívem bal oldalon dobog,
és benne a piros színű vér, nem narancs-
vagy trikolór szirup csorog.
Az én vérem piros,
soha nem tagadtam.
Nem hiszem, hogy tilos
az, aminek adtam
szívem, amikor még
frissebb vér folyt benne.
Én mégis áldást, és
nem új átkot hozni
jöttem nemzetemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.