Vajon ki lát meg, az utcán,
amikor néha arra járok?
Ilyen sok eltelt év után
már észre sem vesznek a lányok.
Írtam zenét, táncot jártam,
tollamat most papíron koptatom.
Koldust út szélén ha láttam,
szívemben éledt mindig szánalom.
Nem verek harangot félre,
fejemet falhoz nem csapdosom,
s nem vagyok, akitől féltek,
mert késő éjen, sötétben oson.
Szívem helyén gránát nőtt a sorstól.
Ötszög-lapja bíborban ragyog.
Mikor iszom esténként, a bortól
már hamarabb kótyagos vagyok.
Én is kerestem saját arcomat,
de nem találtam másban soha.
Már nem vívom egyedül harcomat.
Mégsem vagyok olyan ostoba.
Ígért utak zsákutcává válnak,
a kőre vak ablaksor mered.
A jók végül mind a sírba szállnak,
a rossz marad örökre veled.
Látnak még vajon, utcán, ha járnék?
Leszek-e még más, mint akadály?
Fény vagyok,vagy oly sötét, mint árnyék,
s fecsegek, mint részeg papagáj?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.