Vére csordul, bíborra festi meg.
Lecsurran róla, a tó színére,
s tükrözik izzón fénylő fellegek.
Nincs ilyenkor a tóparton senki.
A fák csipkéje fodrosan lebeg
a föld felett: már haza kell menni.
Ne tépje szét a szívem rettenet.
Vöröslő éjfél. Nincs többé káprázat.
Rőt fénye minden álmon átragyog.
Másé a gőg, enyém az alázat.
Már ez is hiába: belefáradok.
Nincs, ami kéjjel csökkenthetne lázat.
Minden átok éjben oly magam vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.