Kutyafejek a száraz avarban.
A múlt idő majd lassan eltemet.
Szétrágja csontomat is, mert hagytam,
hogy mások szabják meg életemet.
Nincsen kegyelem a szemfogakban.
A koponyákról lemállott a hús.
Sorsomtól el hiába rohantam,
csak szürkébb lettem, és maradtam bús.
Néha, hogyha vissza-visszanézek,
a lombon át reám ragyog a fény,
és régi kölykök, a nagy csibészek
árnyéka leng a parkok zöld füvén,
de múltat fednek a zörgő évek.
Az avarból fehérlő csont a tény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.