Az éj közepén, a ház tetején
felsírt egy zokogó dallam.
Nyugtot nem hágy, annyi a vágy
e szomorú éji dalban.
Ha e halk zene szól, és a távoli Hold
a tetőre szórja a fényt,
észreveszed, hogy elfeleded:
elűzted már a reményt.
A tél közepén a ház ereszén
egy mély tüzű jégcsap nőtt.
Bár szórja a fényt, hideg, kemény.
Húzd ki a szívből a tőrt!
Majd derül az ég és olvad a jég,
jön még tavaszra nyár,
csakúgy, mint rég, felragyog még
a fényes napsugár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.